Már mindenki halott volt a fedélzeten, mégis órákig repkedett a kísértetrepülő

kísértetrepülő
Vágólapra másolva!
1999-ben egy repülőgép különös útvonalat vett az Egyesült Államok felett. A gép a szokásos módon emelkedett a kijelölt magasságra, de ahelyett, hogy Dallas felé vette volna az irányt, Kanada felé kezdett el repülni. A legénységgel nem sikerült kapcsolatba lépni, és a legrosszabbtól tartva katonai repülőgépek indultak a fantomrepülő elfogására. Azt azonban akkor még senki sem tudta, hogy a fedélzeten tartózkodók mindannyian eszméletlenek vagy halottak voltak.
Vágólapra másolva!

Az N47BA lajstromjelű Learjet 35-ös magánrepülőgép 1999. október 25-én szállt fel a floridai Orlandóból. Az utasok között volt a profi golfozó, Payne Stewart és ügynöke, a korábbi futballhátvéd, Robert Fraley is. Mellettük a gépen tartózkodott még az ügynökség elnöke, Van Arden, illetve Bruce Borland, a Jack Nicklaus Company golfpálya-építésze. A két pilóta Michael Kling és Stephanie Bellegarrigue volt, mindketten jelentős tapasztalatokkal rendelkeztek, számukra egyszerű rutinútnak számított Dallasba repülni.

Az indulásnál a repülőgép a megszokott módon szállt fel, és kezdett emelkedni az előre megadott 11 900 méteres tengerszint feletti magasságra. 7000 méternél a pilóták nyugtázták a rádiókapcsolatot, jelezve, hogy minden a terveknek megfelelően alakul

– ez volt az utolsó kapcsolat a Learjet 35-össel.

Az N47BA a baleset előtt Forrás: Wikimedia Commons

Hat perccel később az irányítóközpont ismét megpróbálta felvenni a kapcsolatot a géppel, de többé nem érkezett válasz. A következő percekben többszöri sikertelen próbálkozást követően megkongatták a vészharangokat, és a légierő beavatkozását kérték.

Szerencsére egy F-16-os épp a környéken tartózkodott, így azonnal a néma repülőgép nyomába tudott eredni. A Learjet 35-ön nem voltak sérülések, egyenes irányban repült, de nem lehetett a pilótafülkébe belátni, így a vadászgép pilótája nem tudta azonosítani a személyzetet

- az ablakok átláthatatlanok voltak, mintha kondenzvíz vagy jég borította volna őket.

Egy Learjet 35 típusú repülőgép (illusztráció) Forrás: © DoD / Roger-Viollet / Roger-Viollet

Hamarosan két újabb vadászgép is megjelent a térségben, és felmerült annak a lehetősége is, hogy lelövik a fantomgépet, ha az lakott területen landolna, bár ennek a forgatókönyvnek a létét a Pentagon később tagadta. Az akkori kanadai miniszterelnök, Jean Chrétien azonban később emlékirataiban elismerte, hogy ha a Learjet 35-ös gép kanadai légtérbe lépett volna, akkor engedélyt adott volna a kilövésére. Tartottak ugyanis attól, hogy a repülő Winnipeg városában fog földet érni.

A mindössze négy és fél órányi üzemanyaggal megtankolt repülőgép végül kifogyott, és spirál alakban kezdett zuhanni. A szemtanúk szerint a gép teljesen irányíthatatlanná vált, és közel szuperszonikus sebességgel száguldott a föld felé. Dél-Dakotában egy sík terepen zuhant le, a becsapódás következtében az egész repülőgép megsemmisült, csupán egy nagyobb kráter maradt utána.

Ha kíváncsi rá, mi történt a gép utasaival, lapozzon a következő oldalra!