Novák Katalin Kárpátalján: Nem egyedül állok itt, itt van velem lélekben 15 millió magyar

Vágólapra másolva!
Vasárnap délelőtt érkezett Kijevből a kárpátaljai Beregszászra Novák Katalin köztársasági elnök.
Vágólapra másolva!

A város református templomában istentiszteletre került sor, ezt követően Magyarország államfője köszöntötte a helyi magyarságot.

Novák Katalin Beregszászon Forrás: Origo

Novák Katalin elsőként arról beszélt, hálás azért, hogy Kárpátalján lehet, a köztársasági elnökké választása előtt, márciusban már járt itt, ugyanebben a beregszászi református templomban.

„Akkor már tartott a háború"

– emelte ki, majd hozzátette:

Majd így folytatta:

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy imádkozik azért, hogy térjenek haza a férfiak is a frontról, és ne kelljen nélkülözniük a nőknek a fiaikat, férjeiket.

A köztársaság elnök a katonai konfliktus borzalmait részletezve arról is beszélt, hogy

„a háború el tudja pusztítani az otthonainkat, életeket olthat ki, de a szeretetünket nem tudja elpusztítani".

– emelte ki Novák Katalin.

Novák Katalin Beregszászon Forrás: Origo

Arról is beszélt, számára óriási ajándék és kiváltság, hogy a kárpátaljai magyarokkal gyújthatja meg az első adventi gyertyát.

– fűzte hozzá.

Végezetül fohászt mondott Novák Katalin.