Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám távozott a 34-szeres magyar bajnok csapattól, a Ferencvárostól. Bogdán mögött érdekes pályafutás van, hiszen 13 évet töltött légiósként a szigetországban és megfordult minden idők egyik legnagyobb klubjában, a Liverpoolban is. A 35 éves kapus az utóbbi időben már csak Dibusz Dénes tartalékja volt a Fradiban.

Bogdán Ádám fiatalon kézilabdázott, mellette pedig a II. Kerületi UFC-nél kezdett futballozni. 2001-ben aztán a Vasashoz került, ahol végigjárta a ranglétrát, a felnőtt csapatba azonban nem tudott bekerülni, így kölcsönben az NB II-es Vecsés csapatához igazolt.

Bogdán remekelt a másodosztályban, így bekerült az U20-as, majd az U21-es válogatottba, ahol a kiemelkedő teljesítményére külföldi csapatok is felfigyeltek, 20 évesen pedig szerződtette őt a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers.

Szép éveket töltöttem a Vasasnál, de a felnőttek között csak a kispadra fértem oda, én pedig mindenképpen védeni szerettem volna, ezért távoztam kölcsönben Vecsésre. Pisont István volt az edzőm, nagyon jól ment a játék, szerencsére a korosztályos válogatottnál is felfigyeltek rám, majd a nemzeti csapat egyik tornáján nézett ki magának az akkor még Premier League-ben szereplő Bolton, és 2007-ben szerződést ajánlott" – mondta Bogdán Ádám egy Origonak adott interjúban, melyben elárulta, hogy már gyerekként és imádott a sárban fetrengeni, így adta magát, hogy kapus legyen.

Bogdán Ádám fiatalon került ki Angliába Forrás: AFP/Glyn Kirk

A 2007 nyarán a rutintalan magyar kapustól senki sem várta, hogy Angliában azonnal megváltja a világot, hiszen két remek kapusa volt a Wanderersnek.

„Minden szempontból óriási volt a váltás a magyar viszonyokhoz képest, rengeteget kellett fejlődnöm, de megvolt rá az esélyem,

hiszen Ali al-Habszi és Jussi Jääskeläinen személyében két nagyszerű kapustársam volt, akiktől csak tanulni lehetett. Éreztem a bizalmat a klub felől, bizonyítani akartam, és miután al-Habszi eligazolt a Wiganhez, második számú kapussá léptem elő" – mondta Bogdán, akit már 2008-ban már az a megtiszteltetés ért, hogy megkapta az 1-es számú mezt.

Másfél évvel az Angliába igazolása után Bogdán egy Arsenal elleni bajnokin ülhetett először a Bolton kispadján, majd egy héttel később a Manchester United elleni keretben is ott volt. A bemutatkozása 2010. augusztus 24-én jött el, ekkor a Bolton Wanderers a Southamptont fogadta a Ligakupában, Bogdán pedig csapata egyik legjobbja volt az 1-0-ra megnyert mérkőzésen. Öt nappal később jött aztán az igazi mélyvíz, ugyanis

a Birmingham City elleni bajnoki 36. percében kiállították Jääskeläinent, így Bogdán bemutatkozhatott a Premier League-ben, ráadásul a 2-2-re végződő mérkőzés 92. percében hatalmas ziccert védett.

Bogdán Ádám kezdetben remekelt Boltonban Forrás: AFP/Adrian Dennis

A következő fordulóban Bogdán remekül védett, csapata azonban 4-1-re kikapott az Arsenaltól az Emirates Stadionban, majd az Aston Villa elleni 1-1-re végződő meccsen is a magyar kapus nevével kezdődött a Bolton összeállítása. Ezt követően Jääskeläinen felépült, és visszakerült a kapuba, így az igazi áttörést a 2011/12-es szezon hozta meg Bogdánnak, aki élni tudott finn riválisa sérüléséből adódó eséllyel, és kiszorította őt a csapatból.

Bár szezon végén a Bolton kiesett a Premier League-ből, a szurkolók mégis Bogdánt választották az év játékosának.

„Nagyon furcsa élmény volt, mert végig hittem benne, hogy kivívjuk a bennmaradást, de sajnos nem sikerült.

– mondta Bogdán, aki 2011. június 3-án egy Luxemburg elleni Eb-selejtezőn a magyar válogatottban is bemutatkozhatott.

Bogdán Ádám 21 meccsen védett a magyar válogatottban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2011/12-es szezon egyik legemlékezetesebb meccsén Bogdán világklasszis teljesítményt nyújtott a Tottenham ellen az FA-kupában, olyan sztárok ellen, mint Gareth Bale vagy az azóta már aranylabdás Luka Modric. A találkozón a Tottenhamnek 19 kaput eltaláló lövése volt, azonban a magyar kapus szenzációs napot fogott ki, a 3-1-re elveszített meccs után pedig a találkozó legjobbjának választották és a Spurs edzője, Harry Redknapp is külön gratulált neki.

Az egyik bravúrja jött a másik után, és a kapufát is eltaláltuk. Hihetetlen mennyiségű helyzetet dolgoztunk ki, de nem tudtuk megtörni a jeget, a kapusuk nagy formában védett" – mondta a legendás angol szakember.

A következő három évben Bogdán a magyar válogatott első számú kapusa volt, csapatával azonban a másodosztályban szerepelt. Ráadásul 2013 októberében részleges térdszalagszakadást szenvedett, majd egy évvel később egy ujjtörés miatt is ki kellett hagynia 11 meccset, így nem tudott igazán kiteljesedni.

A komolynak gondolt kiugrás aztán 2015 januárjában érkezett el, amikor egy felejthetetlen FA-Kupa-meccsen megbabonázta a Liverpool támadóit az Anfielden.

„Sajnos a Championshipben évről évre gyengültünk. Az első szezonban épphogy lecsúsztunk a feljutásért vívott rájátszásról, a másodikban inkább a középmezőnyben csatáztunk, a harmadikban pedig már a kiesés ellen kellett küzdenünk. Az utolsó fél évben a sérüléseim miatt főleg a kupasorozatokban kaptam szerepet,

– mondta az Origónak Bogdán, aki 2015 nyarán ingyen igazolt a Liverpool csapatához.

Ahogy az várható volt, Bogdán Ádám második számú kapus lett a Liverpoolban Simon Mignolet mögött, azonban várható volt, hogy meg fogja kapni a lehetőséget, ugyanis a belga válogatott vetélytársa nem nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt.

Bogdán Ádám sajnos nem tudta megvetni a lábát Liverpoolban Forrás: NurPhoto/Wasawat Lukharang

Bogdán 2015. szeptember 23-án, egy Carlisle United elleni 1-1-re végződő Ligakupa-meccsen mutatkozott be a Liverpoolban, a tizenegyes-párbajban három büntetőt is védeni tudott. A Liverpoolnál ez után beköszöntött egy új korszak, ugyanis a Bogdánt a Mersey-partjára csábító Brendan Rodgers kirúgták, helyére pedig azt a Jürgen Kloppot ültették a kispadra, aki a mai napig a Vörösöket irányítja, és 2020-ban 30 év után vezette bajnoki címre a Liverpoolt.

„A Bolton után a Liverpool teljesen más szintet képviselt, ahogyan anno akkor, úgy ezúttal is nagy volt különbség.

– mondta Bogdán a klubváltásról.

2015. december 20-án aztán Bogdán Ádám egy Premier League-meccsen is megkapta az esélyt a Liverpoolban, azonban a Watford elleni mérkőzése egy óriási potyagólról marad emlékezetes. A találkozó harmadik percében egy bal oldali szöglet után úgy tűnt, Bogdán simán lehúzza a labdát, ami aztán kicsúszott a kezei közül, Nathan Aké pedig ott termett, és közelről a hálóba lőtt.

„Szerencsére jól ment az alkalmazkodás, nagyon jó formában és magabiztosnak éreztem magam, amikor a Watford ellen megkaptam a lehetőséget, de sajnos rosszul alakult a meccs, ráadásul éppen egy szöglet utáni kijövetelnél hibáztam, amiben elvileg jobb voltam Mignolet-nál" – emlékezett vissza a magyar kapus.

Bogdán ez után kispadra került a Liverpoolban, azonban 2016. január 8-án ismét lehetőséget kapott az Exeter City elleni FA-kupa-meccsen, amelyen sajnos megint negatív hős lett, ugyanis szögletből kapott gólt, így a negyedosztályú csapat újrajátszásra kényszerítette a Liverpoolt.

„Egész héten arra készültünk, hogy sokat fogunk ívelgetni Bogdán felé. Az elgondolás ma tökéletesen működött"

– mondta a meccs után a gólszerző Lee Holmes, aki elárulta, hogy tudatosan lőtte kapura a szögletet, mert alaposan kielemezték Bogdán Watford elleni hibáját, amikor kiejtett egy beadást.

A lefújás után beindult a mémeső, szegény Bogdán Ádámot nem kímélték a szurkolók, és azt követelték Jürgen Klopptól, hogy tegye ki a magyar kapus szűrét Liverpoolból.

– mondta az Origónak Bogdán, aki a 2016-os Európa-bajnokság előtt kikerült a keretből, ugyanis Bernd Storck szövetségi kapitánynál csak negyedik volt a rangsorban és úgy kellett volna a végigcsinálnia az Eb-felkészülést, hogy tudja, biztosan nem utazik Franciaországba.

Bogdán Ádám öt év után visszatérhetett a magyar válogatottba Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Az fáj, hogy előre döntött, hogy nem kaptam esélyt a versenyre, és nem lett volna módom a felkészülés alatt bebizonyítani, többre vagyok érdemes.

– mondta a Nemzeti Sportnak Bogdán Ádám, aki öt évvel később visszatért a válogatottba Marco Rossi irányítása alatt, de csak 27 perc jutott neki egy írek elleni felkészülési mérkőzésen.

A rosszul sikerült Liverpooli kaland után a Wigan dobott mentőövet Bogdánnak, aki egy évig szerepelt kölcsönben a másodosztályú csapatban. Bogdán a Wigannél kispadra szorította korábbi boltonos vetélytársát, Jussi Jääskeläinent, azonban egy súlyos sérülés megakadályozta, hogy nagyobb sikereket érjen el.

Novemberben aztán egy bajnokin sajnos a jobb térdemben elszakadt a keresztszalagom, erre pedig ráment az egész szezonom, majd a nyári felkészülésem is" – mondta az Origónak Bogdán, akinek ez az időszak azért is volt fájó, mert a Leeds United, valamint a skót Celtic is nagyon szerette volna leigazolni, azonban a rehabilitáció több időt vett igénybe a vártnál, így mindkét lehetőség elúszott.

2018 nyarán aztán a skót Hibernian kölcsönvette Bogdánt a Liverpooltól, így végül összejött a skót szerződés.

„Nagyon jót tett a váltás, újra együtt dolgozhattam korábbi edzőmmel, Neil Lennonnal, aki bízott bennem, ez pedig a pályán nyújtott teljesítményemen is meglátszott. A szurkolókkal is remek volt a viszony, Edinburgh pedig csodálatos város, nagyon élveztem az ott eltöltött időszakot" – emlékezett vissza a magyar kapus.

Bogdán Ádám remekül védett Skóciában Forrás: Hibernian FC

2019 novemberében a Hibernian véglegesen megszerezte a magyar kapust, aki a koronavírus-járvány okozta kényszerszünetig alapembernek számított. A skót bajnokságot azonban befejezettnek nyilvánították, a csapat pedig a kialakult gazdasági nehézségek miatt senkivel nem hosszabbított szerződést.

2020. július 1-én aztán a magyar bajnok Ferencváros bejelentette, hogy szerződtette a korábbi válogatott kapust, aki Dibusz Dénes vetélytársa lesz.

– mondta az M1-nek Bogdán, akit a Fradiba való hazatérés azért is motivált, hogy végre bemutatkozhasson az NB I-ben.

Bogdán Ádám az elmúlt három évben a Ferencváros második számú kapusa volt, esélye sem volt kiszorítani a folyamatosan bombaformában védő Dibusz Dénest. Az NB I-ben is csak közel egy évvel a Fradiba igazolása után, 2021. április 17-én tudott bemutatkozni egy Kisvárda elleni bajnokin, három nappal később azonban elképesztő élményben lehetett része, amikor a 30. fordulóban az ő nevével kezdődött a csapat összeállítása az Újpest elleni derbin, a 3-0-s sikert követően pedig a Fradi megnyerte fennállása 32. bajnoki címét.

A 35 éves kapus az utóbbi három évben 24 meccsen védett a Fradiban.

15 NB I-es meccs mellett, hétszer védett a Magyar Kupában, az Európa-ligában két meccsen szerepelt, úgyhogy a Celtic elleni találkozóra csapatkapitányként vezethette ki az együtteset a Groupama Arénában.

Bogdán Ádám három év alatt három bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal, a szerződése azonban a szezon végén lejár a bajnokcsapatnál.

Bogdán Ádám szerződése nyáron lejár a Fradinál Fotó: Koncz Márton - Origo

„Vannak terveim, de kiforrott utam nincsen még.

Hogy mennyire lesznek olyan jó feladatok, amik motiválnak, azt nem tudom, de ezt nekem kell elkezdeni. Szeretnék a Liverpoolban vagy a Boltonban látott tapasztalataimmal segíteni" – mondta a Tribün podcastműsorában Bogdán Ádám, aki annak ellenére szívesen emlékszik vissza a liverpooli korszakára, hogy Jürgen Kloppal nem alakult jól a munkakapcsolata.

Bogdán Ádám még nem jelentette be a visszavonulását, de a legutóbbi nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a pályafutását már nem a pályán képzeli el.