Gyurcsány Ferenc törvénytelennek tekinti a kétharmadnál is nagyobb választói akarattal megválasztott kormányt

Gyurcsány, DK, demokratikus koalíció, kivonul, miniszterelnök, választás, miniszterelnökválasztás, parlament
Vágólapra másolva!
Manipulált nyilvánosságról beszélt napirend előtt a bukott miniszterelnök, aki a hazugságaival bukott le az őszödi beszédével.
Vágólapra másolva!

A megalakuló kormányt törvénytelennek tekintjük - ezt mondta a napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc, mindezt azzal magyarázta, hogy "Mert a törvényesség nem a jogszerűség látszata, hanem a törvényben rögzített népakaratnak való megfelelés." Vagyis a DK elnöke, a bukott szocialista miniszterelnök szerint a zsinórban négyszer kétharmaddal megválasztott Orbán-kormány nem felel meg a népakaratnak. Szerinte ugyanis - kiderült ez is a beszédből - a választás nem fejezi ki a népakaratot, csak ha az szabad és tisztességes. Dacára a Magyarországon járt választási megfigyelők véleményének, miszerint teljesen szabályos volt az idei választás is, és annak, hogy minden szavazókör tele volt a baloldal képviselőivel - Mérő László, az ismert baloldali matematikus fogalmazott úgy. hogy milliárdokat költött a baloldal arra, hogy bebizonyosodjon, amit tudhatott volna: senki nem csal, Gyurcsány még mindig ezzel próbálkozik a baloldal történelmi veresége után.

Gyurcsány Ferenc Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gyurcsány, az őszödi beszéd utáni rendőrterror miniszterelnöke ezután arról zagyvált, hogy miért is veszik fel a mandátumot: a hazáját védő néphez hasonlította magát, akik a megszállók elleni küzdelemben a megszállóktól zsákmányolt fegyvert is felhasználják. Erkölcstelenségről beszélt, miközben a szomszédban húzódó háborút felhasználva saját magukat jellemezte kvázi szabadságharcosként.

Gyurcsány arról is beszélt, hogy a kormány az elmúlt 12 évben tönkretette Magyarországot, miközben a gazdaság erős, válsághelyzetekben is bizonyított, a családok pedig soha nem kaptak annyi támogatást, mint Orbán Viktor kormányától. Ez ellen akar tehát küzdeni Gyurcsány Ferenc.