Ezt üzente Berki Krisztián a halála után Hajdú Péternek

Berki Hajdú
Vágólapra másolva!
Halottlátóhoz fordult Berki Mazsi, hogy kapcsolatba léphessen férjével, Kiss Kató léleklátó pedig azóta az Ébredj velünk vendége is volt, és megdöbbentő dolgot állított: egy üzenetet hozott Krisztiántól, amit egy hozzá közel álló embernek szánt, Hajdú Péternek
Vágólapra másolva!

A reggeli műsorban Kiss Kató elmondta, hogy Berki Krisztián szellemével beszélget, a felesége kérésére tartja vele a kapcsolatot, hogy a köztük levő kommunikációt segítse.

Úgy tűnik, a történet itt nem ér véget, ugyanis kedd reggel 9 órakor a LifeTV műsorának vendége lesz Hajdú Péter és a halottlátó is, akik elmondják a pontos üzenetet.

Forrás: LifeTV

"Amikor vége lett a Kiss Katóval folytatott beszélgetésnek, csörgött a menyasszonyom, Eszter telefonja" – mesélte a napokban Hajdú Péter. "A stúdióból hívták Esztert, hiszen ő a műsor főszerkesztője. Közölték vele, hogy a vezérlőben minden monitor elszállt. Nem az történt, hogy elsötétült a kép, éppen ellenkezőleg. Mindegyik monitor fehér fényben úszott hosszú perceken át" – mesélte Hajdú, aki nem tagadja, nem csak a stáb tagjai érezték hátborzongatónak a különös jelenséget, Eszter és ő is hidegrázást kaptak.