Elképesztő mértékben bővült Magyarország első negyedéves gazdasági teljesítménye

GDP növekedés grafikon
Vágólapra másolva!
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 8,2, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 8,0 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelentette kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

Az előző negyedévhez képest 2,1 százalékkal emelkedett a gazdaság teljesítménye - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A negyedéves index alapját, a tavalyi negyedik negyedévi mutatót friss jelentésében 2,0-ról 2,2 százalékosra javította a KSH.

A növekedéshez szinte valamennyi nemzetgazdasági ág hozzájárult, de leginkább az ipar és a piaci szolgáltatások. Az iparon belül különösen az élelmiszer- és italgyártás, a kőolaj-feldolgozás, illetve a villamos berendezések gyártása, a piaci szolgáltatások közül pedig főként a kereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a szállítás, raktározás bővülése volt jelentős - közölte első becslésében a KSH.

Az úgynevezett évesített index 8,6 százalékos növekedést jelez az első negyedévben.

A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az előző negyedévhez viszonyított aktuális növekedési ütem négy negyedévig folytatódna.

Az első negyedévi GDP részletes adatait június 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

Több tényező segítette a növekedést

gA azdaság robusztus teljesítménye mellett múlt év végi lendület áthúzódó hatása és az egy évvel korábbi alacsony bázis is szerepet játszott a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévi növekedési mutatójában, de a nyilatkozó elemzők szerint lassulásra kell felkészülni a következő időszakban.

Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője úgy ítélte meg, hogy az első negyedévi GDP-növekedést egyrészt a tavalyi utolsó negyedév erős áthúzódó hatásai, másrészt a negyedévben tapasztalt robusztus ágazati növekedések, harmadrészt az egy évvel ezelőtti második/harmadik járványhullám elleni lezárások miatt egyes szektorok igen alacsony bázisa gyorsította.

A vártnál nagyobb növekedésnek köszönhetően nem kizárt, hogy a bankholding szakértői kissé javítják az idei, 5,9 százalékos növekedési prognózisukat.

A következő negyedévekben már lassulást várnak a holding elemzői, kockázatot jelent az ukrajnai háború és a szankciók miatt esetlegesen megszakadó beszállítói láncok, alapanyagok és nyersanyagok hiánya, a költségek és a hitelkamatok emelkedése, valamint leginkább az elszálló infláció miatt csökkenő vásárlóerő. A legnagyobb kockázat az olaj- és gázembargó lenne, de idén erre Suppan Gergely és kollégái nem számítanak, mivel a tárgyalások szerint Magyarország haladékot kaphat.

Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította:

a várakozásokat érdemben meghaladta és kifejezetten dinamikus volt a gazdaság növekedése az első negyedévben.

A piaci szolgáltatások növekedésében a béremelések és kormányzati transzferek hajtotta kiskereskedelemnek, illetve a koronavírushoz kapcsolódó tavalyi korlátozások miatt alacsony bázisról induló turizmusnak volt szerepe. Az iparon belül a KSH is kiemelte a kőolaj-feldolgozást, amit részben a növekvő volumen, részben a viszonylag olcsó beszerzési ár indokolhatott - jegyezte meg a Századvég szakértője.

A vártnál kedvezőbb növekedés nyomán az éves bővülés mértéke is nagyobb lehet, Regős Gábor szerint meghaladhatja az 5 százalékot. A következő negyedévekben kiderül, hogy a háború, illetve az infláció által okozott károk mennyire fogják vissza a gazdasági növekedést. Ugyanakkor a kedvező adat nyomán a költségvetés bevételei is a vártnál kedvezőbben alakulhatnak, ami segíti az idei hiánycél elérését - tette hozzá.

Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója is az MTI-nek küldött kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy az átlag feletti növekedés várható volt a bőkezű kormányzati költekezés következtében. Ilyen magas kezdőérték mellett az egész évi növekedés is minden bizonnyal pozitív lesz, ugyanakkor az orosz-ukrán háború következményei miatt nagymértékben csökkentek az előrejelzések. Az Amundi 3,3 százalékos növekedést vár erre az éve az év eleji 5 százalék körüli becsléshez képest. Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló reál GDP-növekedés a magas inflációval párosulva erős támaszt adhat a költségvetési bevételeknek. Csakhogy a kilátások nem pozitívak, a hiány pedig magas, így valamilyen fiskális szigorításra biztosan szükség lesz - tette hozzá Kiss Péter.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzőjének megfogalmazása szerint "combos rajtot vett a magyar gazdaság, de zötyögős út vár rá". Az első negyedévi GDP-növekedés részben a bázishatásnak, az iparnak és a szolgáltatásoknak, valamint a megugró lakossági fogyasztásnak köszönhető. Várható volt a jelentős növekedés, mivel a múlt év első negyedévében közel 2 százalékos visszaesés volt. A lakossági fogyasztás is a szokásosnál jobban pörgethette a gazdaságot az év első hónapjaiban kifizetett extra juttatások miatt. A szakember szerint a vállalatok kényszerű készletfelhalmozása ugyancsak segíthette a növekedést.

Fontosnak nevezte, hogy az első negyedéves adatokban csak visszafogottan jelent meg a háborús hatás, az a következő negyedévekben húzhatja vissza a növekedést. A második negyedévben a bázishatással is számolni kell, hiszen 2021 második negyedévében több mint 17 százalékos volt a növekedés. Német Dávid szerint az idén 4,8 százalékos növekedéssel lehet számolni éves összevetésben.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemző arra emlékeztetett, hogy a korábban közzétett havi termelési adatok már mutatták, hogy az ipar viszonylag ellenállónak bizonyult az ellátási feszültségekkel szemben és az ágazat pozitívan járult hozzá a növekedéshez. Eközben a folytatódó bérkiáramlás és a fiskális transzferek nyomán gyorsuló belföldi fogyasztás a szolgáltatások tovább emelkedő teljesítményét támogatta.

A rövid távú kilátások nem kedvezőek. A következő negyedévek a GDP-növekedés ütemének fokozatos lassulását hozhatják.

A romló kilátások ellenére a tavalyi évről jövő erős áthúzódó hatások és az magas első negyedéves teljesítmény miatt az éves gazdasági növekedés összességében valahol 4-5 százalék között alakulhat az idén.

Az Erste Bank mostani előrejelzése 4,3 százalék. Sok minden függ azonban attól, hogy mikor ér véget a háború és milyen gyorsan tér magához a jelenleg még visszafogott külső kereslet - tette hozzá Nyeste Orsolya.