Visszaköltözött Kulcsár Edinával közös házukba Csuti

Szabó András Csuti
Szabó András Csuti
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és Szabó András Csuti megegyeztek arról, hogy miként osztják el egymás közt az anyagi javaikat a válás után, egy hete derült ki, hogy hamarosan hivatalosan is véget érhet a házasságuk. 
Vágólapra másolva!

Korábban a férj költözött el otthonról, egy ideig egy hotelben lakott, a modell pedig otthon volt a gyerekekkel, de azóta Kulcsár Edina közös lakásba költözött G.w.M-mel, amiről többször nyilatkozott. Bár erről még nem beszéltek, sokaknak feltűnt, hogy Csuti napok óta a régi családi házukban él, onnan tesz fel képeket magáról az Instagramra.

Többen rákérdeztek, hogy övé lett-e a ház, vagy most hogyan és kik élnek ott, de egyelőre nem adott választ.