Így vette át hivatalát az új honvédelmi miniszter - videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Benkő Tibor, honvédelem
Vágólapra másolva!
Ünnepélyes keretek között, átadás-átvételi nyilatkozat aláírásával vette át a Honvédelmi Minisztérium vezetését Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a leköszönő dr. Benkő Tibortól - erről osztott meg egy videót a közösségi médiában a High-tech Force. Az új honvédelmi miniszter múlt szerdai meghallgatásán kijelentette, hogy Magyarország biztonságának garantálásához folytatni kell a védelmi képességek növelését. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos országban háború van, emellett pedig olyan egyéb biztonsági kihívásokra is figyelni kell, mint az illegális migráció és a kiberfenyegetettség.
Vágólapra másolva!

A Facebookon tették közzé azt a felvételt, amelyen megtörténik az átadás-átvétel a Honvédelmi Minisztériumban.

Szerda reggel egyébként a Karmelita kolostorban Novák Katalin köztársasági elnök átadta az új honvédelmi államtitkárok kinevezési okiratát.

  • Vargha Tamás államtitkár úrnak,
  • Dr. Vidoven Árpád államtitkár úrnak,
  • Dr. Maróth Gáspár államtitkár úrnak,
  • Gion Gábor államtitkár úrnak és
  • Dr. Schmidt Ádám államtitkár úrnak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf új, és Benkő Tibor leköszönő honvédelmi miniszter. Forrás: Origo

- jelentette ki az új honvédelmi miniszter múlt szerdai meghallgatásán Budapesten, az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtt. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy a szomszédos országban háború van, emellett pedig olyan egyéb biztonsági kihívásokra is figyelni kell, mint az illegális migráció és a kiberfenyegetettség. Leszögezte:

A Magyar Honvédség feladata, hogy a békét garantálja, és fenntartsa a biztonságot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy legutóbbi parlamenti beszédében Orbán Viktor kormányfő is kiemelt jelentőségűnek nevezte Magyarország biztonságának és védelmének garantálását.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j) Novák Katalin köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő társaságában, miután átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában 2022. május 24-én. Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A honvédelmi tárcánál értékelése szerint tehát az egyik legfontosabb területet irányíthatják majd.

Ezen munkában komolyságot és eltökéltséget ígért.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: ha Magyarország nem képes megvédeni magát, mert haditechnikáját, személyi állományát tekintve "gyenge", az célponttá teheti az országot.

- jelentette ki.

A védelmi költségvetés további növelését, a haderőfejlesztés folytatását és azt is fontos feladatnak nevezte, hogy az ország fegyveres védelmében szerepet vállaló férfiak és nők számára egy olyan életpályamodellt kínáljának, amely a haderőbe való belépést, a haderőn belüli mozgást, és az onnan a társadalomba való visszatérést is hatékonyan segíti.

Kitért arra is, hogy most civil vezetés alá kerül a tárca, de a katonákra fog támaszkodni, köztük is elsősorban a Magyar Honvédség parancsnokára. A miniszterjelölt jelezte, diplomáciai jártassága révén a NATO-n belüli, és az azon kívüli nemzetközi kapcsolattartás is hangsúlyos szerepet kap majd munkája során.