Ez a két mesterséges édesítőszer okozhat legnagyobb eséllyel rákot

édesítőszer
http://www.dreamstime.com/stock-photo-white-coffee-image10987400
Vágólapra másolva!
Nem minden mesterséges édesítőszer biztonságos, egyesek növelhetik a rák kialakulásának esélyét – állapította meg egy kutatás, amit az Eureklaert tudományos hírügynökség közölt.
Vágólapra másolva!

Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a különféle cukormentes, diétás termékek, Ezekben a cukrot édesítőszerekkel helyettesítik, így a szakértők szerint élettani hatásuk vizsgálata egyre időszerűbbé vált.

A PLOS Medicine című orvosi folyóiratban közzétett ún. NutriNet-Santé tanulmány 102 865 francia felnőtt adatait vizsgálta. A kutatók arra voltak kíváncsiak, okozhatnak-e rákot a mesterséges édesítőszerek, és ha igen, melyek számítanak a legveszélyesebbnek.

A kutatásban résztvevő önkéntesek maguk számoltak be kórtörténetükről, étrendi, életmódbeli, egészségügyi és szociodemográfiai adataikról. A szakértők 24 órás étrendi nyilvántartásból gyűjtöttek adatokat a mesterséges édesítőszerek beviteléről. Miután a nyomon követéssel összegyűjtötték a rákdiagnosztikai információkat, a kutatók statisztikai elemzéseket végeztek, hogy megvizsgálják a mesterséges édesítőszer-bevitel és a rákkockázat közötti összefüggéseket. Emellett számos változót (életkor, nem, végzettség, fizikai aktivitás, dohányzás, testsúly, testtömegindex... stb) is figyelembe vettek.

Forrás: Dreamstime

Az adatok alapján a mesterséges édesítőszerek nagyarányú bevitele növelheti a daganatos megbetegedések kockázatát.

A kedvezőtlen tendenciát különösen két édesítőszer, az aszpartám és az aceszulfám-K esetében figyelték meg.

A mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatba hozott rákfajták közül különösen a mellrák és az elhízással összefüggésbe hozható daganattípusok kialakulásának esélye növekedett meg.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy tanulmányuknak vannak korlátai, és további kutatások szükségesek a mesterséges édesítőszerek és rák kapcsolatának megkérdőjelezhetetlen alátámasztásához.

Ugyanakkor mind a laborkísérletek (in vitro), mind az élő szervezetben megfigyelt folyamatok (in vivo) azt mutatják, a mesterséges édesítőszerek nem egészséges alternatívái a cukornak, összegezték a tanulmány megállapításait a szerzők.