Feltalálták a ruha alatt viselhető műizmokat

eth zurich myosuit gyógytorna
Motoros rásegítéssel segítene az elsordvad izmok visszafejlesztésében a Myosuit
Vágólapra másolva!
Betegek gyógytornás rehabilitációjában segédkezne az olcsó megoldás.
Vágólapra másolva!

Jelentős fejlesztéssel álltak elő az ETH Zürich műszaki egyetem kutatói, viselhető műizmokkal segítenék egyes felsőtestet érintő gyógytornák hatékonyságát, hogy a betegek gyorsabban képesek legyenek megerősíteni a balesetek vagy betegségek miatt leépült izmaikat.

Erre a célra léteznek már orvosi segédeszközök, azonban ezek drágák és körülményesek, ezzel szemben a kutatók Myosuit névre keresztelt megoldása egy akár ruha alatt is viselhető, négy kiló alatti önsúlyú mellényszerűség, egyszerű és olcsó technológiával. A mellény szenzorokkal folyamatosan figyeli a viselő mozgását, és motorok által feszített és lazított fémszálakkal rásegít az izmokat érő terhelés hordására.

Fejlesztése során a mellényt eddig egy tucat önkéntessel tesztelték, közülük tízen nem rendelkeztek fizikai károsodással, míg a betegek egyike izomsorvadásban, a másika pedig gerincvelő-sérülésben szenved. Az előbbi állóképességét 60 százalékkal fokozta a mellény, míg az utóbbi háromszor hosszabb ideig volt képes tornagyakorlatokat végezni a segítségével.

Michele Xiloyannis, a Myosuit projekt egyik kutatója szerint az eredményes laboratóriumi tesztelés után most kezdetét veheti a prototípus életszagú körülmények közti próbálgatása, hiszen szeretnék, amennyiben az eszközt a hétköznapok során is használhatnák a betegek, nem csak formális gyógytorna ideje alatt volna elérhető számukra.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!