Késsel támadt bérlőjére egy külföldi Budapesten

rendőrszalag, rendőrség
Vágólapra másolva!
Kényszergyógykezelés elrendelését indítványozza a Fővárosi Főügyészség azzal a külföldi férfival szemben, aki késsel támadt a bérlőjére Budapesten.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint egy 60 éves, Magyarországon élő külföldi panziót működtetett a 16. kerületben, amelyben ő is ott lakott a családjával. A szállás egyik lakrészét egy nő bérelte a férjével. Jóban voltak a tulajdonossal. A nő segített a férfinak a hivatalos ügyei intézésében, és akkor is, amikor orvoshoz kellett mennie, mivel a férfi nem tanult meg magyarul. A panziós márciusban átesett a koronavírus-fertőzésen,

amely után időnként zavartság jelentkezett nála,

és az is előfordult, hogy senkit nem ismert fel a környezetében. Emiatt családja a nő közreműködésével beutalót kért neki pszichiátriai vizsgálatára. A család kérésére június 25-én kora délelőtt a nő a panzióban írásban összefoglalta a férfi tüneteit, hogy ezzel is segítse majd a vizsgálatot. A külföldi megkérte a nőt, hogy olvassa fel, amit írt és nagyon nem tetszett neki, amit hallott. Úgy ítélte meg, hogy ő nem beteg és a nő hazudik róla.

Dühében felkapott egy konyhakést, és az ablaknál ülő a jobb lapockájánál hátba szúrta.

A nő védekezett, de panziós nem hagyta abba. Megpróálta többször mellkason szúrni áldozatát, aki ezeket kivédte és végül el tudta venni tőle a kést. Többen is a nő segítségére siettek, ezért a férfi abbahagyta. Feleségével hívták a rendőrséget. Ezzel egyidőben az áldozat férje is értesítette a hatóságokat.

rendőrszalag, rendőrség Forrás: Origo

A nőnek szerencséje volt. Csak könnyű, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de akár életveszélyesen is megsérülhetett volna.

A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő véleménye alapján a férfi "kóros elmeállapotú" és emiatt nem büntethető. Erre figyelemmel, az ügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Törvényszék felmentése mellett rendelje el a kényszergyógykezelését. A külföldi panziós előzetes kényszergyógykezelés alatt áll.