Putyin üzenetet küldött a Nyugatnak

PUTYIN, Vlagyimir, Ukrajna háború, csatlakozási szerződés, négy megszállt régió, Moszkva,
Moszkva, 2022. szeptember 30. Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek Oroszországhoz való csatlakozási egyezményének aláírásán a moszkvai Kremlben 2022. szeptember 30-án. Putyin a szakadár Donyecki és Luhanszki Népköztársaságnak, valamint a teljesen, illetve részben megszállt Herszon és Zaporizzsja megyének Moszkva-barát vezetőivel írta alá az egyezményt. Az elnök közölte, hogy a donyecki és a luhanszki régiót a 2014-es határaik között csatolják Oroszországhoz, a herszoni és a zaporizzsjai régió határai még kijelölésre várnak. Zaporizzsja megye azonos nevű fővárosa ukrán ellenőrzés alatt áll. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Mecel
Vágólapra másolva!
Az orosz elnök a Kreml nagytermében tartott beszédet, majd aláírta négy ukrán megye Oroszországhoz való csatolását. A beszédében a Nyugatnak is üzenet.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin azt mondta, hogy a nyugati hegemónia miatt a világ már sosem lesz a régi, a jövő nemzedékét pedig meg kell védeni a lelkük és tudatuk megtörésére törekvő nyugati értékrendtől - írta meg a Sky News.

Az orosz elnök kiemelte, hogy harcolniuk és egyesülniük kell a történelmi Oroszországért, a kultúráért, a nyelvért, hogy annak eltörlése lehetetlen legyen.

Ez az egyesülés pedig „a tisztességen, a szabadságon és az emberek iránti együttérzésen alapul".

Vlagyimir Putyin szerint a nyugati értékrend „sátáni", és szembemegy a hagyományos és vallási értékekkel. Az orosz elnök azt is elmondta, hogy az Oroszországhoz csatolt területeken élő emberek örökre az állampolgáraik lesznek.

Percről percre közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról itt követhető.