Ma sem viszik el az összes kukát Budapesten, terjed a sztrájk a szemétszállítóknál

szemét, FKF, Budapest
Budapest, 2020. január 1. A szilveszteri ünneplés után maradt hulladékot takarítják a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. dolgozói a belvárosi Vörösmarty téren 2020. január 1-jén hajnalban. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Terjed a budapesti hulladékrakodó munkások sztrájkja. Sok kukásautó ma sem gördült ki a telephelyekről - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint

a Rákospalotáról és a testvérhegyi telephelyről sem gurult ki a kocsik egy része,

a csepeli telephelyen pedig a jelek szerint a köztisztasági dolgozók és takarítók is csatlakoztak a sztrájkhoz. Úgy tudják, hogy az Ecseri úti telephelyen várják azokat a vezetőket, akik tárgyalóképesek.

Tegnap reggel a hulladékrakodók kezdtek sztrájkba, ezért

a kukák az utcákon maradtak.

A dolgozók az inflációhoz illeszkedő bért szeretnének, mert, mint mondták, nem lehet kétszáz-egynéhányezer forintból albérletben élni, családot fenntartani, vagy épp hitelt fizetni.

Az Origo tegnap megírta, hogy a sztrájkolókat Karácsony Gergelyék kirúgással fenyegetik, erről bővebben itt olvashat.

(A címlapi kép illusztráció!)