A Sztárban sztár legfeszültebb pillanata miatt magyarázkodott Gubik Petra

Gubik Petra
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban írtuk, tegnap este két énekes is távozott a Sztárban sztár kilencedik évadából, ami rendkívüli a show-műsor történetében. Valószínűleg ez okozta azt is, hogy a zsűriben nagyobb volt a feszültség, mint máskor. Tóth Andi ezt többször meg is említette, hogy egyre nagyobb a tét, ezért a szokásosnál is szigorúbban ítélt, amivel többeket is megbántott. Mégsem neki köszönhették a nézők és a résztvevők sem a legfeszültebb pillanatokat.
Vágólapra másolva!

Több szóváltás és feszült pillanat is volt a tegnap esti Sztárban sztár élő show-jában, Tóth Andi emlékezetes kritikája után, amit Schoblocher Barbara kapott, Lékai-Kiss Ramóna még a hangját is felemelete, hogy megvédje az előadót, akinek Tóth Andin kívül mindenki maximális pontszámot adott.

Gubik Petra Azahriah-ként Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az este legfeszültebb értékelése azonban Gubik Petráé volt, aki Azahriah-t alakította az előző adásban. A megosztó előadáson sokat vitázott a zsűri, az énekesnő is próbálta megmagyarázni, hogy milyen volt számára ez feladat. Amikor Marics Petire került a sor, ő nem értett egyet az eddig elhangzottakkal, miszerint nőként nehezebb nőies férfihangot utánozni, ebből indult a vita közte és Gubik Petra között, majd amikor Tóth Andi és Lékai-Kiss Ramóna sem neki adtak igazat és közbevágtak a mondandójában, felkelt a székéből és ki akart sétálni a stúdióból, majd Lékai-Kiss Ramóna utána ment és visszatartotta.

- próbálta oldani a feszültséget Marics Peti, aki szemmel láthatólag nem győzte meg Gubik Petrát.

100 százalékig úgy sem tudok olyan lenni, igyekszem megoldani, hogy a legközelebb legyek hozzá. Én csak, na mindegy, semmi, megtartom magamnak..." - nyilatkozta a Blikknek a műsor után az énekesnő.