Meghalt Szenczy Sándor

Szenczy Sándor, interjú
Vágólapra másolva!
57 évesen meghalt Szenczy Sándor baptista lelkipásztor, a Baptista Szeretetszolgálat emeritus elnöke. A gyászhírt a Baptista Szeretetszolgálat közölte szombaton - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

„Szenczy Sándor, alapító elnök emeritus, 1965-2022. Sándor, áldott vagy és áldás voltál! Millióknak, de legfőképp nekünk. Köszönjük!” - írták a bejegyzésben.

Szenczy Sándor 1965-ben született Sajószentpéteren. A pesti vagonoktól indulva jutott a Fehér Házig. Számos gyülekezet növekedéséhez járult hozzá, a vezetésével 1996-ban létrejött Baptista Szeretetszolgálat mára több kontinensen dolgozó, nagy szervezetté nőtt - írja a Blikk a baptisták oldalára hivatkozva.

Szenczy Sándor Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az alapító hivatalos életrajzában azt írják: Tizennégy éves volt, mikor szülei elváltak és ő elköltözött otthonról. Ebben az időszakban magától értetődőek voltak a bulik, az alkohol, a kábítószer, a rendőrségi ügyek. A gimnáziumból csak azért nem rúgták ki, mert akkoriban Magyarország tíz legjobb sakkozója közt volt. Feltört lakásokban, a Nyugati pályaudvaron álló vagonokban élt a „banda", amely része volt a pesti underground korszaknak. Sándor életében a katonaság vetett véget ezeknek az éveknek. Amikor a központból kihelyezték egy lokátorállomásra és „ottfelejtették" negyvenkilenc napra, egy ismeretlen hívón keresztül Isten megtalálta – a titkos katonai telefonvonalon.