Elképesztő fölénnyel nyert a Fidesz az időközi választásokon

Pikó András, polgármesterjelölt
Vágólapra másolva!
Több mint hetven településen tartottak vasárnap időközi választást, a beérkező eredmények alapján, ahol a pártok jelöltjei versengtek, ott kiütéses Fidesz-KDNP győzelem született. A Fidesz 18 önkormányzati időközi választáson indított jelöltet, ebből pedig 16 helyen sikerült is nyerni. Budapesten például a négy egyéni választökerületből hármat nyert meg a kormánypártok jelöltje, de több városban mostantól fideszes polgármester lesz. Mutatjuk az eredményeket.
Vágólapra másolva!

Budapest V. kerületében a Fidesz jelöltje Nagy Gergő 71 százalékos eredménnyel győzött, míg Fábián Benjámin, a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje mindössze 27 százalékig jutott. Ugyanitt indult Schmuck Andor is, a független jelölt ezúttal sem közelítette meg versenytársait, eredménye 2 százalék alatt maradt.

Vagyis elmondható, hogy a Belvárosban hatalmas győzelmet tudott aratni a Fidesz-KDNP.

Eközben katasztrofális vereséget szenvedett a baloldal a józsefvárosi időközi választáson is. A 2020 novemberében koronavírus-fertőzés miatt meghalt Balogh Lajos baloldali önkormányzati képviselő utódját a járványügyi veszélyhelyzet miatt még csak most választhatták meg.

Az időközi önkormányzati képviselőválasztás előtt pár héttel azonban öt baloldali képviselő bejelentette, hogy külön frakciót alapítanak, így a Pikó András polgármester vezette baloldali frakció mindössze hatfősre csökkent. Ez éppen akkora, mint a kerületi Fidesz–KDNP képviselőcsoportja, így Gondos Judit győzelmével relatív többségbe került a jobboldal a VIII. kerületi testületben.

Pikó András Forrás: Facebook/Pikó András

Budapesten a VII. kerületben is nagy Fidesz-siker született. Ott Ripka Andrá a szavazatok 45,65 százalékát tudhatta magáénak vasárnap. A baloldal közös jelöltje, Jenei Kevin mindössze 28,28 százalékot kapott.

A IV. kerületben, Budapest 2. számú egyéni választókerületében szoros versenyben de kikapott a fideszes Drabant Fruzsina. Itt Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje tudott nyerni, viszont mindössze 72 szavazattal, vagyis rendkívül szoros volt a verseny.

Egy másik fontos helyszínen, Egerben is győzött a Fidesz jelöltje. Orosz Lászlóné a szavaztok 47 százalékával tudott győzni a választás.hu adatai alapján. Kihívói közt szinte csak függetlenek voltak, közülük Domán Dániel érte el a legjobb eredményt: a voksok 42 százalékát gyűjtötte be.

Sárváron az 5. számú egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltje Németh Róbert a szavazatok 82,93 százalékát megszerezve győzte le a független Farkas Jánost.

Balatonalmádiban polgármester-választásra is sor került. Fabó Péter 62,17 százalékkal húzta be a települést. Itt korábban az exjobbikos Kepli Lajos vezette a települést, mostantól azonban a kormánypártok politikusa lesz a polgármester. Fabó kihívói valamennyien függetlenek voltak, közülük a legeredményesebb Bercsényi László volt, aki 24 százalékig jutott.

Nyíregyházán két választókerületben is időközi választásokat tartottak, mindkettőt a fideszes jelölt nyerte meg. Az 1. számú egyéni választókerületben Dr. Ulrich Attila a voksok 76 százalékát szerezte meg (789 szavazat), kihívója, a Nyíregyházáért Egyesület, a Függetlenek Egyesülete, az MSZP, a Jobbik és az LMP által támogatott Hajdu Nándor 24 százalékot (249 szavazat) szerzett.

A 3. számú választókerületben Halkóné Dr. Rudolf Réka, a Fidesz és a KDNP jelöltje szintén fölényes győzelmet aratott: a szavazatok 74 százalékával választották képviselővé.

Nagykőrös 5. szamú egyéni választókerületben Holló Róbert, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 80 százalékát begyűjtve győzte le Mészáros Istvánt. Keszthelyen a polgármester-választáson hasonlóan nagymértékű győzelmet aratott a fideszes Bánhegyi Renáta, aki a szavazatok 75,88 százalékát gyűjtötte be és győzte le a DK-s Kovács Viktóriát.

Képünk illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szegedi időközi választás is könnyed Fidesz-győzelmet hozott. Az 1. számú egyéni választókerületben a fideszes Buzsa Roland a szavazatok közel 60 százalékát szerezte meg, így simán megverte az Összefogás Szegedért színeiben induló Komjáti Zoltán Gábort, aki a voksok 37,99 százalékát gyűjtötte be.

Békésen hasonló arányú Fidesz-győzelmet hozott az időközi választás. Füredi János István a szavazatok 55,35 százalékát megszerezve verte meg a Mi Hazánk színeiben induló Földesi Mihályt, aki a voksok 31,19 százalékát szerezte meg. Kőszegen viszont már sokkal nagyobb mértékben nyert a fideszes jelölt. Csiki István a szavazatok 78 százalékát szerezte meg, a második helyen a Mi Hazánk színeiben induló Giczy József végzett, míg harmadik a momentumos Bányai-Németh Gábor lett. Köztük kevesebb, mint két százalék volt a különbség.

Szolnokon nem volt fideszes induló. Ott a 4. számú egyéni választókerületben a Szolnok Pletykafalu Közösségének jelöltje, Menkő Gyula nyert a szavazatok 73 százalékát megszerezve, míg második helyen a DK, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP közös jelöltke végzett mindössze 22,77 százalékkal.

Vagyis hiába az újabb baloldali összefogás, Szolnokon is hatalmasat buktak.

Szintén nem volt fideszes jelölt Tökölön, ahol két független jelölt mellett egy momentumos indult. Itt a független Kiss László győzött 44,14 százalékkal, míg a momentumos Litványi Károly mindössze 24,83 százalékot ért el, így kikapott mindkét független jelölttől.

Elsöprő fölénnyel nyert viszont a fideszes jelölt Szigetszentmiklóson. Tóth Pál a szavazatok 64,29 százalékát szerezte meg a 6. számú egyéni választókerületben, míg a momentumos Nagy Gergő csupán 15 százalékot ért el. Ugyancsak a kormánypártok sikerét hozta az izsáki időközi választás. Dr. Bozóky Imre a szavazatok 68,21 százalékát megszerezve simán megverte az ellene induló két független képviselőt, így ő lesz a polgármester. Békéscsabán kevéssel, de kikapott a fideszes Alföldi Károly a Hajrá Békéscsaba színeiben induló Varga Tamás ellen. A különbség csak 117 szavazat volt.

Gyúrón polgármestert is választottak, azonban ezért a posztért csak a fideszes Horváth Gyula indult, így ő lesz a város új polgármestere 363 szavazatot begyűjtve. Nyírkércsen szintén új polgármestert választottak. Ott a fideszes Rostás János Tibor kihívó nélkül lett megválasztva. Cún településen is választottak polgármestert, ahol a Fidesz-KDNP jelöltje három független jelölt ellen tudott nyerni. Döme Szilárd a szavazatok 55,37 százalékát szerezte meg.