Budapest megelégelte a baloldali látványpolitizálást

Vágólapra másolva!
Időközi önkormányzati választást tartanak a II. kerületben vasárnap. A Fidesz–KDNP eddig nyolc körzetet hódított vissza a baloldal által 2019-ben elnyertek közül, Gór Csaba választókerületi elnök bízik benne, hogy a II. kerületben folytatódhat a jó sorozat. Bálványkövi Istvánnak a DK-s Nagy Eszterrel szemben kellene nyernie, aki több mint tíz éve Gyurcsány Ferenc hű követője. A keresztény-konzervatív oldal jelöltje valódi szakmai munkát ígér az itt élőknek az eddigi baloldali látványpolitizálás helyett.
Vágólapra másolva!

Három jelölt van: a Fidesz–KDNP színeiben Bálványkövi István indul, a baloldali összefogás a DK-s Nagy Esztert indítja, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje pedig Hildebrand Krisztián lesz – vázolta a helyzetet Gór Csaba a Magyar Nemzetnek.

Úgy látja: a baloldal minden anyagi eszközt bevet a győzelemért, ami már csak abból is látszik, hogy rengeteg plakátot helyeztek el a kerület 2. számú egyéni önkormányzati választókerületében. Szerinte ez azt mutatja, hogy

"Budapesten is megváltozott a közhangulat, a főváros megelégelte a baloldali látványpolitizálást" Forrás: Gór Csaba/Facebook

Ezért fordít a baloldal erre a kampányra hatalmas pénzeket, amelyekről nem tudni, pontosan honnan is vannak. A baloldali plakáterdő mellett Őrsi Gergely eredetileg MSZP-s polgármester névre szóló elsőbbségi leveleket küld a kerületi lakóknak, és ajándéktárgyakat is osztanak.

- magyarázta Gór Csaba. Hozzátette, nagyon reméli, hogy kiderül, a baloldal milyen forrásból finanszírozta ezt a költséges kampányt. A tisztázatlan finanszírozási háttérrel kiküldött polgármesteri levelek ügyében a helyi Fidesz kifogást jelentett be a választási bizottságnak. Gór Csaba arra is emlékeztetett, hogy egy elmarasztalás már korábban született: Bálványkövi István plakátjait rongálták meg ismeretlenek.