Dolly elmondta, hogyan sikerült megszabadulnia 10 kilótól

Dolly Roll, Penczi Mária Ilona
Vágólapra másolva!
Az énekesnő öszesen 10 kilótól szabadult meg, nagyon örül a sikeres fogyásnak.
Vágólapra másolva!

A Dolly Roll énekesnője egy betegség miatt szedett fel pár kilót, elmondása szerint azonban most teljesen életmódot váltott, ennek köszönhetően pedig tíz kilót fogyott. A Mokka pénteki adásában Dolly azt is elárulta, hogy több mindenről is le kellett mondania a cél éléréséhez, például nem eszik fehérlisztet és az édességek sem férnek bele az étrendjébe. Naponta 4-5 liter vizet iszik, ami számára a diéta legelején igencsak nehéz volt.

Vissza tudok szerezni egy olyan formát, amit nagyon régóta szerettem volna" - mondta.