Még rosszabb lesz az idő mint eddig volt, mutatjuk mi várható a napokban

tavasz, eső, időjárás, borult, felhős, város, Budapest, esernyő
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma eleinte változóan, majd délutántól erősen felhős lesz az ég. Késő délutántól északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor. Néhol zivatar is lehet. A délnyugati szél megerősödik.

16 és 21 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton a nap első felében délen és keleten még többfelé lehet eső, majd északnyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Délután záporok, zivatarok főleg délnyugaton fordulhatnak elő. Megerősödik az északnyugati szél.

14-15 fok köré csökken a hőmérséklet.

Vasárnap délelőtt erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és

több helyen valószínű eső, zápor.

Délután észak felől csökken a felhőzet, de a középső tájakon borongós maradhat az idő - itt további záporok lehetnek. 9-15 fok lesz. Az északias szél élénk lesz.

Hétfőn felhőátvonulások lesznek, elszórtan záporral, a hegyekben hózáporral.

Erős, néhol viharos északi szél várható. 6-11 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

Kedden változóan felhős időre van kilátás. Elszórtan fordul elő vegyes csapadék.

A szél erős marad. A maximum 9 fok körül változik.