Egy fürdőruha miatt perlik napjaink egyik legszexibb színésznőjét

Sydney Sweeney
Vágólapra másolva!
Egy fürdőruhákat gyártó cég beperelte az Eufória sztárját, Sydney Sweeney-t, nagyjából egymilliárd forint a tét.
Vágólapra másolva!

3 millió dollárra, körülbelül egymilliárd forintra perli Sydney Sweeney-t az LA Collective nevű cég, amely a szexi színésznővel akarta reklámozni új fürdőruhamárkáját.

Sydney Sweeney fürdőruhában Forrás: Instagram/Sydney Sweeney

A cég – és a bírósági kereset – szerint Sweeney eleinte benne volt, hogy az Instagramon reklámozza a fürdőruhát 13 millió követőjének, de a PR-os csapata végül minden előzmény és magyarázat nélkül kihátrált a szerződésből.

Ebből persze még nem lett volna jogi ügy, a cég képviselői azonban azt állítják, hogy Sweeney aztán a saját márkájukhoz meglehetősen hasonló fürdőruhában tűnt fel sikeres sorozatában, az Eufóriában – ráadásul több epizódban. A cég szerint a színésznő így legalább 3 millió dollárral megkárosította őket, ezt az összeget követelik most a bíróságon.