Robbanásközeli állapotban a Jobbik

JAKAB Péter beszél felszólal frakcióvezető Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Budapest, 2021. december 14. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. MTI/Kovács Attila
Vágólapra másolva!
A Jobbik elnöksége megfosztotta Molnár Enikő kabinetfőnököt különleges jogköreitől, amelyeket 2020-ban kapott - értesült a Mediaworks Hírcentruma. A váratlan jogfosztást a Jobbik egyik alelnöke kezdeményezte, akinek véleménye többségre talált. Jakab Péter pártelnök pozíciója eközben tovább gyengült, mivel Földi Istvánra, közeli szövetségesére megsemmisítő csapást mér a párton belüli zaklatási ügy, amelyről az áldozat eddig nem hallott részleteket árult el a Blikknek.
Vágólapra másolva!

A Mediaworks Hírcentruma úgy tudja: a Jobbik keddi elnökségi ülésén a párt egyik alelnöke kezdeményezte, hogy tekintsék át a politikai formáció működési szabályzatát, és a dokumentumban leírt pontokról egyesével döntsenek. Az ügy következményeiről szerdán be is számolt a Magyar Nemzet:

a döntés értelmében az elnökségi üléseken nem lehet jelen sem Molnár Enikő, sem pedig Németh Zsolt informatikai vezető, akit Szabó Gábor választmányi elnök jobbkezeként tartanak számon. Vagyis a párt vezető testülete Molnár jogköreinek megnyirbálásáról döntött.

A lap forrásai szerint a 2020-ban elfogadott működési szabályzat igen jelentős jogköröket biztosított Molnár Enikő kabinetfőnöknek. A hölgy korábban azért került a sajtó fókuszába, mert rendkívül bizalmas viszonyt ápol a pártelnökkel, miközben komoly hatalomra tett szert a politikai szervezeten belül. Molnár Enikő jogköreinek megnyirbálása miatt Jakab Péter tiltakozásul meglebegtette lemondását az elnökségnek.

A párt vezérkarának tagjai: Potocskáné Kőrösi Anita elnökhelyettes, Szabó Gábor választmányi elnök, valamint Ander Balázs, Z. Kárpát Dániel, Lukács László György, Dudás Róbert, Kvárik Anita és Magyar Zoltán alelnökök.

Jakab Péter Forrás: MTI/Kovács Attila

Büntetés lehet

Arról jelenleg nincs információ, hogy Jakab Péternek sikerült-e valamilyen megállapodásra jutnia az elnökséggel, vagy pedig ő és Molnár is távozni kényszerülnek. A jobbikos források eltérő módon nyilatkoztak arról, hogy milyen céllal támadják a párt kabinetfőnökét. Egyes források szerint a választási vereség miatt akarják megbüntetni a Jobbikban nagy hatalommal rendelkező háttérembert és rajta keresztül Jakab Pétert - írja a Magyar Nemzet.

Olyan vélemények is vannak, amelyek szerint a cél Jakab leváltása és a Jobbik átjátszása Márki-Zay Péternek, akinek így nem kellene új pártot alapítania.

A pártvezető szorult helyzetét nehezíti a Földi-ügy, vagyis az, hogy Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök élettársa azt állítja, hogy Földi István képviselőjelölt meg akarta erőszakolni őt egy Ököritófülpösön tartott disznótoron tavaly decemberben. Az eseményre a párt helyi tagjain kívül Jakab Péter és Molnár Enikő is hivatalos volt. A résztvevők jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak, majd miután mindenki lerészegedett, V. Anita szerint Földi István meg akarta erőszakolni őt.

„A Jobbik vezetése csak papol az erkölcsről"

A hölgy, aki jobbikos választókerületi szervező és egy négyéves kislány édesanyja, eddig nem hallott részleteket árult el a Blikknek az esetről. A nő utalt rá, csalódott a Jobbik vezetésében. Mint mondta, nem tudja felfogni, „miként lehetnek ilyen érzéketlenek egy ilyen helyzettel szemben".

Egy nőnek támadások nélkül is nehéz beszélnie ilyen helyzetről, önkéntelenül azt keresi először, ő maga miben hibázott. Majd amikor ráeszmél, miként élt vissza a férfi az erejével és a hely adta előnyökkel, újra csak az jár a fejében, hogyan kerülhetett ilyen helyzetbe. [...] A Jobbik vezetése csak papol az erkölcsről, de - sajnos kiderült - nem úgy élnek - magyarázta.

Egyre több a botrány a Jobbik körül Fotó: Koncz Márton - Origo

A nő a folyamatban levő nyomozás miatt bizonyos részletekre nem akart kitérni, de azt elmondta, az elkövető az ottani regionális igazgatóval becsalogatta a szobába, aki becsukta mögötte az ajtót, s az elkövető „már rántott is be a vécébe, készen állva a közösülésre". Mint mondta, ha nem szól Gyüre Csabának, hogy majd jöjjön utána, és a férfi ha nem tör be a szobába őt kiszabadítani, akkor az elkövető a fizikai erőfölényével élve megerőszakolja őt.

"Sokat ivott a támadó is, de elég jól bírja az alkoholt. Pontosan tudta, mit csinál. Ő hívott fel jó párszor másnap reggeltől délutánig úgy, hogy sem előtte, sem azóta soha nem hívott fel engem. Egyik hívással azt kérdezte, tényleg tett-e ilyet, a másik hívással fenyegetett, hogy el ne mondjam senkinek. A harmadik hívásnál sírdogált, hogy talán nem volt magánál. Egyet nem tett, hogy bocsánatot kért volna" - mondta a sértett fél.

Jakab Péter első nyilatkozataiban megpróbálta elbagatellizálni a történteket, és ahelyett, hogy elítélte volna a nők bántalmazását, inkább az áldozatot hibáztatta, mondván, V. Anita előbb is tehetett volna feljelentést. A pártelnök ráadásul az áldozat és annak élettársa, Szilágyi György szerint már az eset megtörténtekor tudott a feltételezett erőszak kísérletéről, azonban nem tett semmit.

Párton belüli forrásaink szerint Jakab személyesen is sokat köszönhet a Földi családnak, amely a legutóbbi jobbikos tisztújításon is jelentős számú támogatót állított a pártelnök mellé - aki akkor újabb felhatalmazást nyert a Jobbik vezetésére. Az ügyet megelőzően még egy olyan alku is körvonalazódott, hogy az Országgyűlésbe bejutó jobbikos képviselők közül valaki átadja mandátumát Földi Istvánnak. Jakab Péter gyengülésével és a feltételezett erőszak ügye miatt ez azonban kútba eshet.