Ide rejtette 14 éves fia holttestét a máramarosszigeti férfi - videó

Vágólapra másolva!
A román rendőrség nyomozást indított egy máramarosszigeti gyilkosság ügyében - írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

Egy egy hónapja meghalt 14 éves fiú holttestét találták meg egy nejlonzsákba rejtve a romániai Máramarosszigeten - írja a Maszol.ro portál helyi román hírportálok nyomán.

A Maszol.ro a román rendőrség közleménye alapján azt írja, a város rendőrségét hétfő este kilenc óra után riasztotta egy szomszéd azzal, hogy a gyereket régóta nem látta, és amikor érdeklődött felőle, annak apja zavartan viselkedett.

A rendőrök e bejelentés alapján szálltak ki az Iza folyó bal partján fekvő, a város Feketemező nevű településrészén található házhoz, ahol rövid idő alatt

megtalálták a fiú tetemét egy fekete műanyagzsákban.

A sighet247.ro szerint egy melléképületbe, a vasiledale.ro szerint a kutyaólba rejtették a tetemet.

„Nem volt pénzem koporsóra és temetésre" - mondta a helyi portálnak az apa, akik szerint az a gyanú is felmerült, hogy

a gyerek után járó szociális segélyt akarta felvenni a férfi, azért nem jelentette a halálesetet.

A rendőrségi közlemény szerint a gyerek apját, egy 48 éves férfit a máramarosszigeti elmegyógyintézetbe kísérték, hogy megállapítsák a beszámíthatóságát, és azután fogják kihallgatni.

A Ripost úgy tudja, a másik gyerekét, egy 16 éves fiút a gyermekvédelmi felügyelet gondozásába helyezték.