Kiszel Tünde Emilióhoz költözött

Kiszel Tünde
Vágólapra másolva!
Emilióhoz költözött Kiszel Tünde. Természetesen nem kezdtek viszonyt, csak néhány napról van szó, amíg a naptárdíva lakását felújítják.
Vágólapra másolva!

Kiszel Tünde pár napig Emiliónál és a családjánál húzza meg magát, aminek okáról az Üdv a családban! című műsorban beszéltek. "Tündével nagyon régóta jóban vagyunk, ezért amikor felmerült, hogy felújíttatja az otthonát, azonnal felajánlottuk, hogy költözzön hozzánk, amíg a munkálatok véget nem érnek. Mindig szívesen látjuk, jókat beszélgetünk együtt, repül az idő a társaságában" – idézte a Metropol Emiliót.

Kiszel Tünde és Emilio Forrás: Sláger TV/Metropol

"Csak egy kis restaurálás lesz a lakásomban, ha elkészültek, már megyek is vissza" – tette hozzá Kiszel Tünde, aki egyébként alaposan bepakolt a pár napra, szexi fehérneműi még Emiliót is meglepték. "Tünde nem egy átlagos hálóinget hozott magával, hanem olyan darabokat is, amelyeknek a létezéséről sem tudtam. Lenge, csipkés hálóruha, tűzpiros fűző, csupa meglepetés volt az a bőrönd. Javasoltam is Tinának, hogy újítson be hasonló darabokat, de sajnos őt nem tudom erre rávenni" – magyarázta az énekes.