Változtatást kezdeményeznek a boltok vasárnapi nyitva tartásában

koronavírus, járvány, Budapest, nyitvatartás, korlátozás, bolt, üzlet, bevásárlás
Vágólapra másolva!
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a heti hétnapos nyitvatartási időszak csökkenjen oly módon, hogy a hét utolsó napján az üzletek legfeljebb 12 óráig tarthassanak nyitva – írja a Világgazdaság a Karsai Zoltán KASZ-elnök által jegyzett közleményre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

– áll a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) közleményében.

A KASZ-nál kifejtették: ez a kedvezőtlen tendencia annak ellenére is hosszú ideje sújtja az ágazatot, hogy a munkáltatók többféle módon is megpróbálták magukhoz csalogatni a szükséges munkaerőt. Mivel a létszámot tartósan nem lehet a szükséges szintre feltornázni, a szakszervezet álláspontja szerint szükség van a helyzet más módon történő kezelésére is.

A nyitvatartási óraszámok csökkentésével a jelenlegi munkavállalói struktúra munkaóráit úgy lehetne beosztani, hogy magasabb létszám jusson a forgalmasabb időszakokba.

Az érdekvédelmi szervezet érvelése szerint ezzel egyszerre javítható a kereskedelmi szolgáltatás minősége, és csökkenthető a dolgozók munkaterhelése is.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fentiekre tekintettel a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy

a heti 7 napos nyitvatartási időszak csökkenjen oly módon, hogy a hét utolsó napján az üzletek legfeljebb 12 óráig tarthassanak nyitva

– olvasható a KASZ Karsai Zoltán elnök által jegyzett közleményében.

Úgy vélik, az így nyert óraszámmal részben kiegyenlíthető a munkaerőhiány okozta túlterhelés. Véleményük szerint egy ilyen szabályozás bevezetése nem csak a kereskedelemben dolgozók munka/magánélet egyensúlyára lenne kedvező hatással, hanem valamennyi munkavállalóéra.

Első lépésként a munkáltatói oldal érdekképviseleti szerveivel szeretnének egyeztetni ebben a témában, de végső célként mindenképp egy teljes ágazatra kiterjedő szabályozást tartanának célravezetőnek.