Megmutatjuk a sikeres és szexi nőket, akik miatt annyian irigylik Leonardo DiCapriót - galéria

Baywatch, Kelly Rohrbach
Baywatch Alerte a Malibu Baywatch 2017 Real Seth Gordon Kelly Rohrbach. Collection Christophel © Paramount pictures / Flynn picture company (Photo by Paramount pictures / Flynn pictu / Collection Christophel / Collection ChristopheL via AFP)
Vágólapra másolva!
Leonardo DiCapriót sokan Hollywood egyik legnagyobb sztárjaként tartják számon, akit az eddigi karrierje során rengeteg gyönyörű és egyébként szintén sikeres nő vett körül. Cikkünkben összegyűjtöttük a színész 9 legsikeresebb volt barátnőjét, akik hatalmas vagyonuk mellett gyönyörűek is, továbbá a ranglistán a sztár jelenlegi barátnője is szerepel.
Vágólapra másolva!

Leonardo DiCaprio gyerekkora óta része Hollywood világának. Eleinte főleg reklámokban szerepelt, illetve egy-két kisebb szerepe volt különböző filmekben és sorozatokban. Az áttörést a színészi karrierjében végül a Parenthood című sorozat, illetve a Gilbert Grape című film hozta el. DiCaprio jelenleg a világ egyik legsikeresebb színésze, akinek nettó vagyona meghaladja a 260 millió dollárt. Ennek alapján pedig nem meglepő, hogy egykori (vagy jelenlegi) barátnői között számos szexi és sikeres nő szerepel.

Galériánkban olyan sikeres és szexi nőket mutatunk be, akik egyszer Leonardo DiCaprio barátnői voltak, illetve a ranglistán a színész jelenlegi barátnője is szerepel:

Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit  Berlin Fashion Week - About YouFashion Week Arts, Culture and Entertainment --- Celebs Week Show About you Lorena Rae Horizontal FASHION CELEBRITY
Baywatch, Kelly Rohrbach
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit 10th Annual LACMA Art + Film Gala 2021 USA United States IDSOK America
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit  Erin Heatherton glams up to promote jewelry in central China China Chinese Henan Zhengzhou Erin Heatherton star celeb celebrity Vertical
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit  International Music Award (IMA) Arts, Culture and Entertainment Folks Awards --- Antonia „Toni“ Garrn Vertical MUSIC
Bar Refaeli
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit  celebrity fashion museum people Horizontal GALA RECEPTION CELEBRITY FULL LENGTH
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit 1. Victoria's Secret Fashion model Gisele Bundchen 
 New,York,-,November,9:,Victoria's,Secret,Fashion,Model,Gisele
Bemutatjuk Leonardo DiCaprio sikeres és gyönyörű exeit  25th Annual ACE Awards GettyImageRank3 arts culture and entertainment Vertical