Fontos félreértéseket tisztáz az MVM Next a rezsiszámlákkal kapcsolatban

MVM, MVM Csoport, MVM Group, Magyar Villamos Művek Zrt., logó, illusztráció, gázfogyasztás, gáz, gázóra, mérőóra, mérő óra
Budapest, 2021. február 26. A Magyar Villamos Művek Zrt. által irányított társaságcsoport (MVM Csoport) az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. gázfogyasztást mérő órája egy zuglói társasház lépcsőházában. Az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft. a fővárosban és 18 Budapest közeli településen végez földgázelosztási tevékenységet, melynek keretében 810 ezer ügyfélhez juttatja el a földgázt, amely mintegy kétmillió embert érint. MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Az egyetemes szolgáltató ügyfelei többféleképpen is módosíthatják, hogy mennyi gázt kívánnak vételezni fűtési, és mennyit egyéb célra, válthatnak a diktálós és az átalánydíjas fizetés között, és csökkenthetik a várható éves felhasználásuk nagyságát is. Ám bármit is lépnek, ha az év során nem használnak többet a kedvezményes áron vásárolható mennyiségnél, akkor a végső elszámolásnál nem is fizetnek többet - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Időbe telik, míg lecseng az áram és a gáz újfajta számlázására vonatkozó lakossági érdeklődésroham az MVM Nextnél, de az első számlák kézhezvételét követő dömping ereje talán már szelídül.

Visszakapja az ügyfél a túlfizetést

Az említett piaciáras gázszámla úgy érkezett sok felhasználóhoz, hogy abban egyetlen molekulát sem számoltak el a kedvezményes árszabás szerint, holott az ügyfél időarányosan kényelmesen belefért az augusztus 1-jétől egy éven át rezsicsökkentett áron vásárolható 63.645 megajoule, legalább 1729 köbméteres gázmennyiségbe. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a kedvezményes mennyiség elvész. A megoldás a kérdésre a VG korábbi cikke szerint az, hogy az elosztóhálózattal kötött szerződések megkülönböztetnek csak fűtési és vegyes földgázfelhasználási célt, az adott ügyfél pedig – vélhetőleg a legtöbb – kizárólag fűtési célú gázra szerződött. Ám ez nem jelenti azt, hogy a földgáz ára eltérő lenne, az a felhasználás módjától független.

Illusztráció Forrás: MTI/Branstetter Sándor

A kétféle célú fűtésre vonatkozó kitételt azonban az ügyfél később sem tartotta számon, pedig fűtésre a fűtési idényen kívül nem jogosult kedvezményes árú gázvételezésre, így már a teafőzésre használt első molekula elégetésével is túllépte a normáját.

Az emiatt fizetett piaci árat a szolgáltató az éves elszámolás után ugyan visszatéríti, ha az ügyfél egyébként nem lépte túl az éves keretét,

mégis felmerülhet, hogy az MVM Next miért nem tájékoztatta előre az ügyfeleit a fűtési és egyéb célú felhasználás közötti, már feledésbe merült, sőt, sokakban talán nem is tudatosult különbségre.

„Amikor az ügyfél szerződött az elosztóval, megválaszthatta a súlykulcsot, vagyis hogy a vételezett gázt milyen arányban kívánja a két említett célra használni" – válaszoltak a lapnak a szolgáltatónál. Emlékeztettek, hogy ez nem egy újfajta elszámolási mód, ezt a módszert alkalmazta a szolgáltató korábban is, az augusztus 1-jét megelőző időszakban. Az ügyfelek a kérdéses részre korábban nyilván azért nem figyeltek, mert elenyésző, köbméterenként 12-13 forint volt a különbség az I. és a II. díjszabás között, a megosztás nem okozott nagyobb különbséget a számlában.

Ez a differencia most több mint 500 forint.

Illusztráció Forrás: shutterstock

Ám aki csak fűtési súlykulcsra volt bejelentve, a tavaly júliusi számláján azt látja, hogy csak a II. kategória szerint számolták el a felhasználását. Ugyanígy most, 2022. augusztus 1. után is azt látja, hogy csak a versenypiaci költségeket tükröző áron számolták el a felhasználását. Tehát a nem egyenletes részszámlás (átalánydíjas) fizetési mód választása esetén a szolgáltató alkalmazkodik az ügyfelek átlagos fogyasztási szokásaihoz. Ez az elszámolási mód az ügyfél érdekében a nyári hónapokra alacsonyabb, a téli hónapokra pedig magasabb kedvezményes mennyiséget biztosít.

Ezért fordult elő, hogy ha a nem átalánydíjas ügyfél a fogyasztási profilja alapján csak fűtésre használja a gázt, akkor augusztusra kizárólag versenypiaci árat számlázott a társaság.

Ekkor a súlykulcs úgy van beállítva, hogy például augusztusban nulla köbméter mennyiség jár kedvezményes áron.

Ellenben ezáltal a jóval nagyobb fogyasztású téli hónapok során arányosan magasabb kedvezményes mennyiségre lesznek jogosultak.

További részletek a Világgazdaságban találhatók.