Nagyon súlyos dolgokat állít a volt férjéről Janicsák Veca

Janicsák Veca
Vágólapra másolva!
Az év elején derült ki, hogy Janicsák Veca és a férje válnak. Ma már szingliként mesélt arról, hogy mi vezetett idáig.
Vágólapra másolva!

Janicsák Veca és Ladányi Jancsó Ábel kapcsolatát már a korábbi Ázsia Expressz részeiben is nyomon követhették a TV2 nézői. De nem a veszekedés volt az egyetlen oka a válásuknak. Februárban derült ki, hogy külön folytatják, de az énekesnő eddig nem ment bele a részletekbe.

– vallott az énekesnő a kapcsolata befejező momentumáról, és hozzátette, Ábel nem tartotta be az ígéreteit, mel. Elmondta, hogy a 10 éves házasságuk alatt sokat nyelt, ennek következtében kimerült, és rengeteg betegséggel kellett megküzdenie. "Most már jogilag is volt párkapcsolatról van szó, tegyük hozzá" - jelentette ki a Bors szerint.

Forrás: Janicsák Veca/Instagram

Ma már nem maradna csendben mert úgy érzi, túl sokáig hallgatott, elfojtott dolgokat, aminek komoly nőgyógyászati betegségei lettek az eredménye. Látja a saját hibáit, ma már másképpen csinálná.

" Mindenki sérült. Gyerekkoromból is ezt hoztam. Azért fordultam ki önmagamból, mert otthonról is ezt hoztam. Nem kaptam meg azt az apai szeretetet. Elváltak a szüleim az én születésem miatt... Az emberben ez egy komoly sebet hagy... – vallott az énekesnő gyerekkori szeretetéhségéről, és arról, hogy erre vezeti vissza a saját házasságának válságát, végül a végét is.