Megvan a Dancing with the Stars győztes párja

dancing with the stars, döntő, finálé, TV2, tánc, 2022, celebek, sztárok, harmadik évad, 8. adás, 2022.11.26.
Vágólapra másolva!
A Dancing with the Stars fináléja minden eddiginél látványosabb volt, még a műsorvezetők, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András is táncra perdültek a nyitányban. Visszatért minden korábbi versenyző egy közös táncra, és ott volt Tóth Andi is Andrei Mangrával. Az este végén kiderült, hogy kik lettek a széria győztesei, állva tapsolta őket a zsűri és a közönség.
Vágólapra másolva!

A döntő ezúttal is egy látványos nyitánnyal indult, melyben Lékai-Kiss Ramóna egy óriási rózsaszín csillagon ereszkedett a táncparkettre, és csatlakozott hozzá Stohl András is. A Boogie Wonderland című dalra táncoltak, majd színpadra lépett a 3 döntős páros is. A párosok 3 táncot fognak előadni az estén - mondták a műsorvezetők. A zsűriben ismét ott ült Gabriela Spanic, aki most a biztonság kedvéért leragasztotta mellbimbóit, de így is mindenki a melleit figyelte.

Elsőként Somhegyi Krisztián és Tóth Katica lépett színpadra, akik hip-hop táncot adtak elő. Somhegyi Krisztián kisfilmjében visszaemlékezett arra, milyen érzelmi hullámvasutat járt be a műsor alatt és mennyit feljődött a tánctudása az adások során. A zsűri bár most nem pontozott, Szente Vajk szerint ez egy nagyon magabiztos produkció volt.

Ördög Nóra és Gabriela Spanic is le volt nyűgözve a produkciótól, Juronics Tamás pedig egy svájci óra pontosságához hasonlította Somhegyi Krisztiánt.

Másodikként Pap Dorci és Baranya Dávid táncoltak. A páros szintén az első adásban előadott táncát adta elő, és a zsűri szerint ég és föld volt a különbség az első adásban látott előadásuk és a mostani quickstep között.

Bereczki Zoltán egy másik dimenzióban érezte magát a táncuktól, Szente Vajk szerint Pap Dorci bebizonyította, hogy van második esély.

Forrás: Polyák Attila - Origo

Harmadikként Csobot Adél és Hegyes Berci következett, szintén az első adásban bemutatott energikus jive táncukkal. Csobot Adél a kisfilmben elmondja, hogy ez az egész verseny egy életreszóló utazás volt számára. A zsűri a táncuk után azt mondja, hogy Csobot Adélnak a zenés színházban van a helye.

Gabriela Spanic pedig kapkodta a levegőt a produkció után, olyan energiát látott a színpadon.

- mondta Juronics Tamás Csobot Adélék produkciója után.

Forrás: Polyák Attila - Origo

A cikk folytatásáért kérjük lapozzon!