Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távfűtési rendszerével büszkélkedhet a magyar lakópark

Cédrus Liget Lakópark
Vágólapra másolva!
Hazánk természetes adottságának köszönhetően a geotermikus energia az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező, leghatékonyabban kiaknázható, megújuló energiaforrásunk: geotermikus gradiensünk közel másfélszerese a világátlagnak, ez pedig rengeteg lehetőséget tartogat jövőbeni energiafejlesztéseink terén. Ezt használta ki a Dél-Alföldön frissen megépült lakópark is, amely szolgáltatásaival teljesen egyedülálló környezetet teremtett az itt élők számára, ráadásul a kiépített infrastruktúra alacsony karbantartás és üzemeltetési költségek mellett hosszan tartó, stabil és tervezhető hőszolgáltatásra is alkalmas.
Vágólapra másolva!

Szülőföldünk térsége közismerten egy olyan medencét alkot, amelyben a 92-93 Celsius-fokos forró víz akár 2000 méter mélyen is összegyűlhet a föld alatt – ebben látták meg a lehetőséget a jövő kivitelezői, akik olyan lakóparkot álmodtak meg Szegeden, amelyben a kutak melletti létesítményekben több száz fémpanelből álló "hőcserélők" adják át a hőt a víznek a különböző környékeket kiszolgáló csővezetékekben. Péter Tamás, a beruházás ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ennek fejében mintegy 44 kilométernyi vezetéket fektettek le és 75 hőcserélőt fejlesztettek ki a távhőközpontoknál.

Az innovatív épületkomplexum lakói hosszú távú biztonságra számíthatnak szolgáltatásaik tekintetében, hiszen a világhírű tervezőcsapat Szegedre hozta a modern építészet és technológia legjavát. Forrás: Cédrus Liget Lakópark

A ThinkGeoEnergy ambiciózus és nagyszabású geotermikus távfűtési projektnek nevezte a lakókomplexumot, amellyel a gáz- és CO2-kibocsátás hatékony visszaszorítására célzott, hiszen a különösen körültekintő fűtési rendszer a lakók számára hosszú évekre garantálja a biztonságot, ugyanis zártsága okán gyakorlatilag teljesen független szolgáltatást képes nyújtani az itt élők számára.

A kivitelezők természetesen nem csak a fűtési rendszer kialakítását, hanem a létesítményhez kapcsolódó minden szegmenst – legyen az az áramszolgáltatás, a fűtés, vagy a környezet –, a fenntarthatóság jegyében álmodtak meg, és ezért sokan a béke igazi szigeteként tekintenek Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távfűtési rendszerét működtető lakóparkjára.

A geotermia egyik legnagyobb hátránya – az immobilitása – egyben a legnagyobb előnye is a jövőben itt élők számára, ugyanis a „melegvizet" nem lehet hatékonyan, energiavesztés nélkül több száz kilométerre szállítani, így nem függ a nemzetközi energiapiacok áringadozásától és nincs kitéve esetleges ellátáshiányoknak sem; a kiépített infrastruktúra alacsony karbantartás és üzemeltetési költségek mellett tehát hosszan tartó, stabil és tervezhető hőszolgáltatásra alkalmas, ráadásul rendelkezik központi gázkazánokkal és lakásonkénti fan-coil rendszerekkel is, kizárólag annak érdekében, hogy a geotermikus rendszer esetleges szünetelése vagy karbantartása esetén is zavartalanul biztosítsa a fűtést és meleg vizet az ott lakók számára.

A kivitelezők a létesítményhez kapcsolódó minden szegmenst a fenntarthatóság jegyében álmodtak meg. Forrás: Cédrus Liget Lakópark

Míg a geoterm, geotermia elnevezések a görög eredetű geo és theme, azaz hő szavakból eredeztethetők, ezt a legtöbben földhőként ismerik, addig a geotermika – amely az innovatív lakópark szempontjából kulcsfontosságú szakkifejezés – a Föld hőjének energetikai hasznosítását jelenti – magyarázta el kérésünkre dr. Kóbor Balázs, geológus, a Szetáv Kft. ügyvezető igazgatója.

"Szeged térségében 1800-2200 méter mélységben már olyan hévíztartó rétegek találhatóak, amelyekből olyan hőmérsékletű energia is kinyerésre kerülhet, amely akár a távfűtésben, akár egyéb ingatlanok fűtésében segítség lehet. Effektíve a városi közintézmény rendszert ellátó geotermikus rendszer hulladék, maradék hőjét hasznosítja, ezzel környezetvédelmi szempontokat is támogatva" – fogalmazott. Annak okán pedig, hogy Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távfűtési rendszerét működtető lakóparkját az a geotermikus rendszer fűti, amely a városi közintézmények melegítéséért is felel jelentős környezetvédelmi szempontokat támogat, hiszen forradalmi fűtési rendszere megoldást kínál a XXI. század egyik legnagyobb kihívására, a földgázfelhasználásra és annak környezeti terhelésére: a geotermikus hőenergiával működő padlófűtés pedig több, mint 5 ezer tonna éves szén-dioxid kibocsájtástól mentesíti környezetét. „Maga a geotermikus víz természetesen nem jut be a körökbe, hanem egy közeli "visszasajtoló" kúton keresztül jut vissza a földbe" – mutatott rá Medgyes Tamás geológus a France 24 hasábjain.

Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távfűtési rendszerét működtető lakóparkját geotermikus rendszer fűti. Forrás: Cédrus Liget Lakópark

A szerencsés jövőbeni lakók az egy ütemben megvalósuló projekt befejeztével minden kényelmét kielégítő, kulcsrakész otthonukat vehetik át, melybe akár már aznap beköltözhetnek.

A beruházással tulajdonképpen új értelmet kapott a társasház és az otthon fogalma,

hiszen nem kell többé kompromisszumokat kötni a kényelmes otthon, a belváros közelsége, a saját kert, vagy a parkolóhelyek tekintetében, a padlófűtés és az alapfelszereltségébe tartozó lakásonként szabályozható klímarendszer pedig páratlan emissziós mutatókat és több mint 30%-os rezsicsökkenést garantál.

A cikk megjelenését támogatta a Cédrus Liget lakópark.(x)