Megdöbbentő videón, hogyan dobálták és rugdosták a repülőtéri dolgozók az utasok csomagjait

Ausztrália, melbourne-i repülőtér, csomag
Vágólapra másolva!
Kirúgtak két poggyászkezelőt Ausztráliában, miután az interneten elterjedt egy felvétel, ahogyan dobálták és rugdosták az utasok csomagjait.
Vágólapra másolva!

A felvételen az látható, ahogy a két férfi az utasok csomagjait dobálta, rugdosta, és a futószalagra csapta. Néhány táska olyan erősen csapódott a szalagra, hogy azonnal le is esett róla. A poggyászkezelők ezen jót szórakoztak, nevetnek a felvételen - írja a New York Post.

Az eset nagy felháborodást váltott ki. A New.com.au egyik olvasója azt mondta, szomorú, hogy felnőtt emberekben nincs tisztelet mások csomagjai iránt. Egy másik olvasó azt mondta, neki már tették tönkre így bőröndjét, de szerencséjére csak a hazaúton, így nem kellett az egész nyaralása során törött bőrönddel járnia. Egy harmadik olvasó pedig azt mondta, hiába csomagolja be alaposan tárgyait, és teszi rá csomagjára a "törékeny" matricát, mégis sokszor talál valami töröttet bőröndjében az érkezés után.

A két alkalmazott ellen sürgős vizsgálatot indítottak, csütörtökön pedig a Swissport megerősítette, hogy elbocsátották őket.

„Sürgős vizsgálatot indítottak a melbourne-i repülőtéren a közelmúltban két munkatárs viselkedése miatt, akik elfogadhatatlan módon kezelték az ügyfelek poggyászát. A vizsgálat eredményeként ezek a személyek már nem állnak a Swissport alkalmazásában" – közölte a szóvivő.