Bizarr látványt nyújtott a világ legnagyobb iratszekrénye

illusztráció, iratok, iratszekrény
database concept. vintage cabinet. human hand opens library card or file catalog box.
Vágólapra másolva!
Elektromos íróasztalokkal közlekedtek jobbra-balra, sőt fel és le is a világ egykori legnagyobb iratszekrényénél, Prágában.
Vágólapra másolva!

Több mint 3.000 fiókja volt és a prágai Központi Szociális Intézmény hivatalnokainak munkáját segítette a valaha gyártott legnagyobb iratszekrény, amely valójában függőleges mérete miatt volt elképesztően hatalmas.

A Historic Photographs Facebook oldalán tettek közzé erről egy 1937-ben készült felvételt, amin jól látható, milyen bizarr módon férnek ebben hozzá a különféle dokumentumokhoz az itt dolgozók.

A képek alapján még monumentálisabbnak vélhetjük ezt az irodai bútort, mint amekkora valójában volt: a szekrény három méter magas volt, összesen bő 370 négyzetméter volt a felülete. A szükséges iratokhoz pedig speciális elektromos emelőszerkezetek segítségével férhettek hozzá a hivatalnokok. A kezelőjük gombokkal irányította a „lifteket", és maguk a fiókok is elektronikusan nyitódtak-záródtak.

Ezzel a megoldással lehetővé vált, hogy jelentősen spórolhasson a vezetőség a munkaerőn, hiszen

a korábban 400 dolgozó által végzett munkát, már mindössze 20-an is el tudták látni.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Ma már ez szokatlan látvány, de a „papírkorszakban" gyakoriak voltak a függőleges irattárak: nemcsak a hivatalok, de cégek is így tárolták az irataikat és a levelezésüket.

Forrás: Player.hu