Súlyos áramhiány elé néz Belgium

Vágólapra másolva!
Három év múlva súlyos villamosenergia-hiány léphet fel Belgiumban, ugyanis 2025 novembere és 2026 áprilisa között egyetlen belgiumi atomreaktor sem lesz szolgálatban. A belga kormány ugyan már döntött a Doel4 és a Tihange3 reaktorok üzemidejének újabb tíz évre szóló meghosszabbításáról, azok 2025 júliusában és szeptemberében az eredeti tervek szerint mégis leállnak, mielőtt az üzemeltető Engie 2026 novemberére újraéleszti őket.
Vágólapra másolva!

A kényszerszünet idején várható válsághelyzet elkerülésére három lehetséges forgatókönyv áll rendelkezésre,

erről kell a belga kormánynak és a villamosenergia-hálózat kezelőinek döntést hozniuk a lehető legrövidebb időn belül.

Az első lehetőség a legidősebb, és már jelenleg is tíz évre meghosszabbított üzemmel működő reaktorok a Doel1, a Doel2 és Tihange1 üzemidejének a további kiterjesztése mindössze néhány hónappal. Az Engie szerint ez a forgatókönyv azonban nem felelne meg a jelenlegi nukleáris biztonsági előírásoknak, valamint a földrengésekre és repülőgép-balesetekre vonatkozó új nemzetközi biztonsági szabályoknak.

A második opció az lenne, hogy az Engie vállalná, hogy futólépésben aktiválja újra a Doel4 és a Tihange3 reaktorokat.

Az energiaügyi miniszter és a zöldek elképzelése szerint a munkálatokat és az újraindítást megelőző többszöri be- és kikapcsolást a meleg évszakokban el is lehetne végezni.

Azonban ebben az esetben is fennáll a hatályos szabályok megszegésének a veszélye.

A belga kormány előtt álló harmadik lehetséges forgatókönyv pedig az, hogy Belgium új gázerőművet épít, amelynek helyszíne a Brüsszellel északon határos Vilvordre vagy a holland határhoz közelebb eső Tessenderlo település valamelyike lehetne.