Meghalt egy utas, amikor egy tengerjáró luxushajó hatalmas hullámmal ütközött

óriáshullám
Megdöbbentő gyorsasággal érkeznek
Vágólapra másolva!
Egy nő meghalt a Viking Polaris nevű luxus óceánjáró fedélzetén, amikor viharba került az Antarktisz térségéből Argentína felé tartva, és egy hatalmas hullámfalba ütközött..
Vágólapra másolva!

A hajó november 29-én Ushuala felé haladt, amikor a hatalmas hullámmal való találkozás következtében egy utas meghalt, négy másik pedig megsérült a fedélzeten.

A 62 éves amerikai állampolgárságú áldozattal az argentín sajtó értesülései szerint üvegdarabok végeztek. Vélelmezhetően a nő vagy belezuhant valamilyen üvegtárgyba, vagy elvesztve egyensúlyát, üvegtörtmelékre zuhant rá, miközben a hajó a hullámok között vergődött. Mikor a hajó befutott az argentín kikötőbe, kitört kabinablakokat lehetet látni az oldalán.

A Daily Star-nak sikerült beszélnie néhány utassal a fedélzetről. Egyikőjük elmondta, hogy amikor a hullámmal ütköztek, furcsa, robbanásszerű hangot hallott a fedélzetről, olyan volt, mintha két autó egymásba ütközött volna. Mások az mondták: a "horrorhullámmal" való találkozás olyan volt, mintha a hajó téglafalba csapódott volna. Kiderült az is, hogy miután a hajó találkozott a hullámmal,

a kapitány vészjelzést adott le, és az óceánjáró belső kommunikációs rendszerén felszólították az utasokat, hogy maradjanak a kabinjaikban.

Az emberek azonban kiaváltak, és meg voltak zavarodva.

A Viking Polaris végül másnap délután érketett meg a kikötőbe, biztonságos időjárási körülmények között. A hajót üzermeltető társaság közleményben erősítette meg, hogy az egyik utas meghalt az incidens következtében. A hajóban kisebb károk keletkeztek.

Cikkünk kiemelt képe illusztráció.