Készültségben a kínai haderő: elzavartak egy amerikai rombolót a Dél-kínai-tengeren

Dél-kínai-tenger
Vágólapra másolva!
A kínai haditengerészet távozásra szólított fel egy amerikai rombolót, amely behajózott a Dél-kínai-tenger Kína által sajátjának tartott részére - jelentette be a kínai hadsereg csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint az amerikai haditengerészet Milius nevű rombolója engedély nélkül hajózott be Kína felségvizére a Hszisa-(Paracel-)szigetek közelében, "aláásva a békét és stabilitást a forgalmas vízi úton".

Tien Csün-li, a kínai hadsereg déli műveletekért felelős parancsnokságának szóvivője azt közölte,

a kínai erőket készültségbe helyezték,

és hozzátette, hogy csapataik eltökélten védik a Dél-kínai tenger stabilitását.

Kína a nyersanyagokban gazdag, 3,5 millió négyzetkilométernyi Dél-kínai-tenger szinte egészét magának követeli, és több, hadi célokra kiépített szigetet hozott létre a vitatott területen. A világ egyik legforgalmasabb hajózási útvonalának számító tenger

egyes részeit azonban a Fülöp-szigetek, Vietnam, Malajzia, Brunei és Tajvan is magáénak tartja.

Kína azzal támasztja alá saját követelését, hogy 1930 előtt senki nem vitatta a terület fölötti szuverenitását.

Mindeközben a jövő héten megkezdi latin-amerikai körútját Caj Jing-ven tajvani elnök. Az államfő közép-amerikai szövetségeseinél, Guatemalában és Belize-ben teendő látogatása során a tervek szerint átutazik New Yorkon és Los Angelesen. Tajpeji és washingtoni jelentésekben arról számoltak be, hogy Kaliforniában találkozni fog az amerikai képviselőház elnökével, Kevin McCarthyval, amit Pekingben már a kínai szuverenitás megsértéseként értékeltek, és emiatt súlyos aggodalmukat fejezték ki.

Kína a saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és Peking korábban leszögezte: ha kell, erővel gondoskodik az újraegyesítésről.

Címlapi képünk illusztráció!