Kiderült, mi lesz Lang Györgyi vagyonának sorsra

Lang Györgyi, PA-DÖ-DŐ
Vágólapra másolva!
Mint azt írtuk, 66 éves korában, váratlanul halt meg a Pa-dö-dő énekesnője, Lang Györgyi. Az énekesnőt május 20-án, késő délután, otthonában érte a halál, egyik hozzátartozója szerint csak aludni ment, majd többé már nem kelt fel. Azóta a temetése is szóba került, állítólag hagyományos szertartás nem lesz, de búcsúztatót tartanak a hozzá közel állók. Most vagyonának sorsa is kiderült, hiszen egy nagy lakást hagyott hátra maga után.
Vágólapra másolva!

Lang Györgyi hosszas betegség után halt meg otthonában, bár halála mindenkit váratlanul ért, hiszen ennek ellenére is életvidám volt és koncertezni is járt. 2021-ben sztrókot kapott, miután újra tanult beszélni, továbbá folyamatos felügyeletre szorult. Zenésztársa és legjobb barátja, Falusi Mariann sokat segített Lang Györgyinek, hiszen nagyon közel álltak egymáshoz.

Halála után szóba került a vagyona sorsa, mely egyébként papíron nem létezett, de még halála előtt ő maga mindent rendezett, tehát végakarata szerint történnek majd a dolgok. Lang Györgyi hatalmas lakása, amelyben élt egy cég nevén van, amelyet ő és Falusi Mariann alapítottak. A cégben Lang Györgyi nem tulajdonosként, hanem cégvezetőként szerepel egy ideje, a cégben több változás is történt az elmúlt években.

A tulajdoni lap másolata szerint egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található hatodik kerületi ingatlanról van szó, mely 1999. május 19. óta van a CORESZ II Kulturális és Szolgáltató Kft. tulajdonába van, amelyet nem sokkal az adásvétel előtt alapított Lang Györgyi és Falusi Mariann.

Lang Györgyi a betegsége tudtában mindent időben elrendezett Forrás: TV2

Lang Györgyit, mint tulajdonost, 1999. április 13-án jegyezték be a CORESZ-be, és a cégjegyzék szerint az alapítástól kezdve egészen 2006. június 10-ig az is volt, ám utána már csak cégvezetőként tevékenykedett benne. A halálának ezért nincs a cég szempontjából semmilyen örökösödési vonzata, hiszen nincs benne tulajdona. Az ügyvezetői pozíciója a halálával értelemszerűen megszűnt" - mondta a Bank360 munkatársa, Tóth Levente, bár hozzátette, hogy nem jegyzik meg külön, hogy a cég kezelné a szóbanforgó lakást is.

A cég tulajdonosa jelenleg is két civil, az egyikük egy Németországban é, a másikuk Magyarországon és mindketten Lang Györgyi barátai voltak.

Egyébként a kilencvenes évek végén – sokszor kényszerből – alapított cégeknél előfordul, hogy nincs jelezve a könyvekben egy ingatlan - magyarázta Tóth Levente.

Egy közeli barát is megszólalt az esetről, miszerint Lang Györgyi már jóval halála előtt elrendezett minden anyagi dolgot, ez ismerősei számára meglepő és nem az énekesnőre vall.

"Györgyi a kilencvenes évek óta tisztában volt azzal, hogy gyógyíthatatlan beteg, majd amikor elkezdődött az állapotának romlása – kerekesszékbe került és segítségre szorult –, úgy döntött, megelőz minden lehetséges vitát és rendezi az ügyeit... Nem volt sok mindene, de tudta, kinek mit szeretne adni és ezt meg is tette" - mondta a Blikknek egy Lang Györgyihez közel álló személy.

Lang Györgyi és Falusi Mariann szinte elválaszthatatlanok voltak Forrás: MTI/Keleti Éva