Amikor a néző a hercegnő helyett a sárkánynak drukkol

Elodie (Millie Bobby Brown) a messzi északon él családjával zord körülmények közt. Népe éhezik, erőforrásaik végesek, így amikor lehetőség nyílik egy érdekházasság során anyagi javakra szert tenni, a lány apja és mostohája kap az alkalmon. A gazdagság kecsegtető, ám ára van. Elodie-t a házasság után egy verembe vetik áldozatként az utolsó sárkánynak, hősünknek azonban esze ágában sincs könnyen adnia magát. 

A történet a klasszikus népmesei motívumokból építkezik, de rögtön kitérnek rá, hogy ez nem olyan sztori lesz, ahol a herceg fehér lovon megmenti a királylányt. Az alapok mégis hasonló elképzelésen nyugszanak, kicsit megcsavarva a felütést. Fordulatról szó nincs, mindössze a bevett, modern normáknak megfelelő, ugyanakkor mára unásig ismert formula kerül terítékre, miszerint a lánynak nem kell segítség, útja során rájön, hogy maga is képes leküzdeni az akadályokat. Ez önmagában nem hiba, ám tudni kell mélységgel bemutatni a jellemfejlődést. 

A hercegnő és a sárkány ugyanezt az ösvényt követi, a lehető legszimplább módon mesél és meg sem próbál autentikusságra törekedni. Juan Carlos Fresnadillo pedig nem rossz rendező, neki köszönhetjük többek közt a 28 héttel később című kiváló horrort. Itt sem hanyag, vagy veszi félvállról a dolgokat, szimplán érződik, hogy bérmunkáról van szó, mintsem kreatív, netán művészi ambíciókkal bíró produkcióról. A cselekmény első felében megismerjük Elodie-t az önzetlen, feddhetetlen lányt, aki nehezen, de népe kedvéért megbarátkozik a házasság gondolatával. Bő fél óra elteltével kerülünk a sárkányverembe, ettől kezdve kalandfilmbe váltunk, ahol halálig tartó macska-egér játék veszi kezdetét. A tempó nem túl pörgős, amin a repetitív menekülős szegmensek sem segítenek. Igyekeztek a konfliktust megfűszerezni egy-egy fordulattal, már ami a motivációkat illeti, de ezzel csak annyit értek el, hogy a néző végérvényesen a sárkánynak drukkoljon. Annak a sárkánynak, aki nem mellesleg rettentő ostoba. Előszeretettel beszélget áldozataival, de annyi esze nincs, hogy a nyilvánvalót kikövetkeztesse, vagy kicsit is észszerű döntéseket hozzon. Az utolsó harmadra az akció kerül előtérbe, mely legalább a dinamikusságot tudja fokozni, még ha a pulzusszámunkat nem is emeli meg. 

A stábot olyan neves színészek erősítik, mint Ray Winstone, Angela Bassett vagy Robin Wright. Az abszolút főszereplő mégis Millie Bobby Brown, akinek ideje lenne szólni, hogy a modoros, affektáló, minden apró mozzanatot túlreagáló játék nem egyenlő a jó színészkedéssel. Egy hiteles pillanata nincs, minden megnyilvánulásán érződik, hogy szerepet alakít bárminemű természetesség nélkül. 
A hercegnő és a sárkány nagyjából azt hozta, amire számítani lehetett. Egy helyenként látványos, de az újító szándékai ellenére is elcsépelt fantasy-t. A karakterek felszínesek, a cselekményvezetés csapongó, nem beszélve a logikai kikezdhetőségről. Semmilyen nyomot nem hagy az emberben és még szórakoztatni is csak időnként képes. A legfrusztrálóbb azonban, hogy Millie Bobby Brown láthatóan elhiszi magáról, hogy jól űzi a szakmáját, de ez olyan messze áll az igazságtól, mint A hercegnő és a sárkány egy jó fantasy-től.    

Borítókép: Millie Bobby Brown A hercegnő és a sárkány című film főszereplője (Forrás: Netflix)