Elrabolt egy kisgyereket egy miskolci nő, mert azt gondolta, hogy a sajátja

családon belüli erőszak gyerek bántalmazás
Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a nő kóros elmeállapotú, ezért kórházban is kezelték. Amikor azt elhagyhatta, nem szedte gyógyszereit. Ettől kerülhetett zavart állapotba és hihette egy idegen kisfiúra, hogy az övé. Ezért hazavitte a gyereket, megetette és megfürdette. A rendőrök és a valódi anyja órákkal később találtak rá.
Vágólapra másolva!

Pont egy éve Miskolcon, egy családiházas övezetben sétált a 44 éves nő, amikor észrevette az egyik ház udvarán egyedül játszó hároméves gyereket. Valamiért azt hitte, hogy a kisfiát látja, akit a gyámhatóság elvett tőle, ezért beszélgetni kezdett a kisgyerekkel. Egy idő után megkérdezte tőle, hogy szeretne-e vele elmenni. Amikor a kisfiú igennel felelt,

átemelte a kerítésen, a közeli buszmegállóba vitte, felültek az első buszra és a nő otthonába vitte, ahol megetette és lefürdette.

Közben a kisfiú igazi anyja kétségbeesetten hívta a rendőröket. A nő és a rendőrök együtt mentek éjszaka a nő lakásához. A nő ajtót nyitott, de amikor meglátta, hogy kik jöttek hozzá, azonnal becsapta és kulcsra zárta az ajtót. Csak többszöri, nyomatékos felszólításra engedte be a rendőröket és a gyerek anyját. Az ügyészség indítványozta a nő kényszergyógykezelését.

Címlapi képünk illusztráció.