Így búcsúztatta fia a New Yorkban felfoghatatlan brutalitással meggyilkolt magyar édesanyát

Orsolya Gaal
Vágólapra másolva!
Gyászszertartáson emlékeztek meg az április 16-án meggyilkolt édesanyáról. A Forest Hills-i közösségi házban tartott megemlékezésen megszólalt G. Orsolya férje és a házaspár idősebbik fia is.
Vágólapra másolva!

Mindenki, aki ismerte, azt mondja, hogy a tetteiben és a megnyilvánulásaiban is tükröződött az irántunk érzett szeretete" – mondta a megemlékezésen az idén érettségiző fiú.


- mondta az áldozat férje, Howard Klein.

A házaspár 1994-ben Budapesten ismerkedett meg egymással egy karácsonyi ünnepségen. Hamar egymásba szerettek, több hónapig váltottak szerelmes leveleket, majd pár hétre Thaiföldre is elutaztak. Orsolya ezután New Yorkban keresett munkát, és össze is költözött Kleinnel, ami kezdetben csak ideiglenes volt.

„Azt mondtam neki, hogy nyugodtan maradjon nálam. Nem számítottam arra, hogy elhelyezkedik az új munkahelyén, és hat hónap múlva ki is költözik, hogy barátokat szerezzen magának. Fél év elteltével kijelentettem, hogy szeretem, és nem akarom, hogy elköltözzön" – emlékezett vissza a férfi.

Az 58 késszúrással meggyilkolt nő temetési szertartását néhány héttel ezelőtt megtartották, a hamvakat pedig a család Magyarországon tartózkodó tagjai és a kinti rokonok egy helyi szertartás keretében helyezik majd örök nyugalomra - írja a Bors a New York Post alapján.