Így kellett Berki Krisztián özvegyének azonosítania a drogdílert

Berki Krisztián
Vágólapra másolva!
A hivatalos rendőrségi gyanúsítás szerint 2018 októbere és 2021 márciusa között adhatott el többször kokaint Berki Krisztiánnak az a vecsési férfi, akit a celeb halála után, a lakásában talált kábítószerrel összefüggésben vettek őrizetbe.
Vágólapra másolva!

A volt Fradi-vezér hirtelen halála után nagy erőkkel kezdett nyomozni a rendőrség, hogy felkutassák azokat a dílereket, akiktől beszerezhette a tiltott szereket. K. István mellett egy fővárosban élő férfi kezén is kattant a bilincs, akitől marihuánát, kokainnal szennyezett tárgyakat és teljesítményfokozó szereket foglaltak le - írta a Blikk.

Berki Krisztián és Mazsi egy éve, még boldogan Forrás: Berki Krisztián/Instagram

Az özvegynek, Berki Mazsinak aktákat kellett végignéznie, majd becenevek alapján visszaemlékezni különböző emberekre. "Berki Krisztián özvegye a kihallgatásán emlékezett arra, hogy az ügyfelemmel valamilyen módon kapcsolatban állt a férje.

A második meghallgatásán azt állította, 2020 decemberében találkozhattak utoljára, ami ellentmond a rendőrség gyanúsításában megjelölt időszakkal, de a nyomozók pontos időpontokat és mennyiségeket sem tudtak megjelölni az állítólagos ügyletekről" – magyarázta a lapnak dr. Parti Ágnes, a drogkereskedelemmel gyanúsított férfi ügyvédje.