Vágólapra másolva!
Bőséggel tartogatott izgalmakat a labdarúgó NB II utolsó fordulója. A tabella tetején a szezon előtt az egyik biztos feljutónak tippelt, de végül csak a harmadik helyen záró Diósgyőr próbálta kiengesztelni dühöngő drukkereit, míg a táblázat alján két nagy múltú csapat, a Békéscsaba és a III. Kerületi TVE vívott késhegyre menő csatát a bennmaradásért. Borsodban és Békés megyében is a helyszínen néztük meg az idényzárót.

Elképesztő forgatókönyv Diósgyőrött

A magyar fociban szinte bármi megtörtént már, de arra, ami ebben a szezonban Diósgyőrben történt, nem sok példa akad. A miskolciak kedvenc csapata a 2020-21-es szezon végén éppen a mostani, utolsó NB II-es fordulóban fogadott Budafokkal együtt kiesett az NB I-ből. A klub mindent megtett a feljutásért, - magyar szinten - igazi sztáredzőt fogadott Kondás Elemér személyében. A dolgok jól is alakultak, majd jött egy hirtelen csavar a történetben.

A Diósgyőr a 16. fordulóban feljött az NB II-ben a második helyre, ami automatikus feljutást jelent az NB I-be, de a 20. és a 27. forduló között a tabellát is vezette a Vasast is megelőzve a DVTK.

Április elején a Diósgyőr hazai pályán kapott ki 5-0-ra a Szegedtől, ami után még mindig második volt, de a Szeged feljött két pontra a miskolci csapat mögé. A következő körben hiába nyert Kondás Elemér csapata a Dorog ellen, a Debrecennel magyar bajnok edzőnek mennie kellett.

Jártak már szebb napok a Diósgyőr stadionjának környékén Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A következő körben már éppen a Szegedtől elcsábított Dragan Vukmir vezette a Diósgyőrt,

amely csak 0-0-s döntetlent játszott a Tiszakécske ellen, de még ekkor is második maradt a csapat, három pontra volt a Szeged és a Kecskemét is. A következő fordulóban a DVTK kikapott a Haladástól, a Kecskemét pedig előzött, és remek győzelmi szériájának köszönhetően meg is tartotta a második helyét, amivel feljutott az NB I-be.

Vukmir azért érkezett Miskolcra, hogy a Szeged meg ne előzze a feljutásra pályázó Diósgyőrt. A terv végülis bejött, csak a Kecskeméttel nem számolt senki, amely nevető harmadikként jutott fel az élvonalba.

Népünnepély helyett gyászszertartás

Az NB II utolsó fordulójának már úgy futott neki a DVTK, hogy esélye sem volt feljutni. A csapat hazai búcsúja inkább emlékeztetett egy gyászszertartásra, mintsem egy megyeszékhelyen rendezett utolsó fordulós összecsapásra.

A B-közép tagjai nem mentek ki, helyettük egy üzenet várta azokat, akik sportvezetőként ezt a helyzetet előidézték Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A meccs előtt lasszóval kellett fogni a szurkolókat, szinte teljesen kihalt volt a stadion közvetlen környéke. Pár szurkolóval sikerült beszélnünk, ők elmondták, az az álláspont a szervezett szurkolói csoportok körében, hogy nem mennek ki a meccsre. Ezt azzal indokolták, hogy nem akarnak felülni semmilyen provokációnak, nem akarják, hogy a Diósgyőr-szurkolók neve bármilyen balhéval összefonódjon, illetve így akarnak tiltakozni az ellen, ami az utóbbi hetekben a klub körül zajlott.

A meccs igazán szürreális élményt hozott.

A hangulat maga volt a katasztrófa, de azt átélni, hogy a szurkolók szinte a saját csapatuk ellen drukkolnak, az nevezhető nem mindennapinak. Szegény Dejan Karan ezen a meccsen hagyott fel a profi pályafutásával, szórványos taps fogadta csak a bemutatásnál a csapatkapitányi karszalagot is viselő játékost, aki a kivetítőn bemutatott videoüzenetben is elbúcsúzott.

A Napos Oldalra érkezett pár száz drukker Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

A műsorközlő próbált mindent úgy csinálni, mintha ez is egy átlagos meccs lenne. A Napos Oldal előtt végiglovagolt a szokásos módon a Diósgyőri Lovag is, neki is jutott egy kis taps, majd jött a minden hazai meccset megelőző harci kiáltás. „Aki diósgyőri!" - ordítja a hangosan beszélő, majd a közönségnek kellene belekezdenie a „Diósgyőr, Diósgyőr..." rigmusba, de ezúttal csak pár füttyszó volt a válasz.

Mérhetetlen volt a szurkolók csalódottsága.

A kapu mögötti szektor, ahol "B-közép" tagjai szoktak szurkolni, ezúttal teljesen üresen maradt, de egy üzenetet azért elhelyeztek a drukkerek. A "szar minden" felirat virított egész meccsen a kapu mögött, és valóban elhittük, hogy a szurkolók így éreznek. Egy harmadik hely ritkán vált ki ilyen érzelmeket egy csapatnál, de itt és most, tényleg minden "szar" volt. Ha a Diósgyőr gólt lőtt, ha a Diósgyőr gólt kapott, ha a csapat nem nyert, ha a végén mégis nyert, ha valaki béna volt, ha valakit lecseréltek, az ezen a napon mind "szar" volt. Mindez természetesen azoknak a futballvezetőknek szólt, akik ezt a helyzetet előidézték. Az egykori sportigazgató, Benczés Miklós persze már nincs itt, ő április 22-én mondott le a posztjáról.

A győzelem itt nem sok sebet gyógyított be

A meccs első perceiben szinte szóról szóra lehetett hallani, hogy a szurkolók miket kívánnak egy-egy játékosnak, vagy éppen Dragan Vukmir vezetőedzőnek és ez nem sokat változott. Rövid időre oldódott a hangulat, amikor Eppel Márton kapufája után Jurek Gábor lőtte be a kipattanót, de a vezetőgól sem eredményezett éppen tapsvihart. A Budafok viszonylag gyorsan egyenlített, így hamar visszasüllyedt a letargiába az a pár száz néző, aki vasárnap délután ezt a meccset választotta.

A győzelemnek azért lehetett örülni Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ahogy nem jött a vezetést jelentő újabb hazai találat, úgy lett a közönség egyre cinikusabb. A legnagyobb örömöt egy-egy rosszul kivitelezett lövés jelentette, majd egyszer csak felcsendült a már-már szokásosnak mondható „k.rva gyenge, k.rva gyenge" rigmus, ami a nap talánleghangosabb „buzdítása" lett az arénában.

Az Ultras Diósgyőr egyik tagja a meccs után mesélte el, miért is hagyták üresen a szektorukat.

„Üresen hagytuk az ultra szektort, ez az ultrák véleménye az itteni helyzetről. A többségi tulajdonos
beismerő vallomást tett már a meccs előtt, amikor elmondta, igaza van a szurkolóknak. Azt hozzátette, hogy a stílussal nem ért egyet, de az legyen a mi gondunk. A tulajdonos is a szakmát és a játékosokat tette felelőssé, de elmondta, hogy a vezetőségnek is van felelőssége, mégpedig abban, hogy nem lépett hamarabb. Hamarabb kellett volna felismerni, hogy nincs igazi játéka, karaktere, akarata a csapatnak.

A Diósgyőrnek az NB I-ben lenne a helye, a szurkolói révén mindenképpen, a jelenlegi körülményeket nézve is.

de nem volt meg az utolsó leheletig küzdés. A klubvezetés felfogása rossz fényt vetett a szurkolókra, de mi nem ilyenek vagyunk. Egy szerethető csapatot szeretnénk, ez pedig nem olyan volt.

Az utolsó fordulóban érezték a játékosok, hogy küzdeni kell Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Nehéz az NB II-ből feljutni, ezt a Vasas is megmutatta, ráadásul egyre erősebb ez a bajnokság. A tulajdonos szerint fel kell jutni, hát hajrá. Vérzik a szívünk, mert nem itt van a helyünk" - mondta a csalódott szurkoló.

A Diósgyőr tehát győzelemmel zárta el ezt a nagyon furcsa szezont.

Ezután próbálkoztunk, azonban nem voltunk eléggé türelmesek, kapkodtunk, az ellenfelünk majdnem megbüntett minket. A végén azonban sikerült megszerezni a győztes gólt" - mondta Vukmir a meccs után. A tréner a következő szezonban újra megpróbálhatja maga és (új) csapata mellé állítani a miskolci szurkolókat.

Eredmény, NB II, 38. (utolsó) forduló:
Diósgyőri VTK - Budafoki MTE 2-1 (1-1)
gól: Jurek 6, Hornyák M. 91., ill. Szabó L .17.

A KÖVETKEZŐ OLDALON A BÉKÉSCSABAI RIPORTUNKAT OLVASHATJA.