Elvált Marsi Anikó

Marsi Anikó
Vágólapra másolva!
A Tények műsorvezetője és Palik László békés hangulatban váltak el, a gyerekeket továbbra is közösen nevelik, és támogatják egymást. 
Vágólapra másolva!

A páros 2021 nyarán jelentette be, hogy külön utakon folytatják, a hivatalos válással azonban nem kapkodtak, a hírek szerint sem Paliknak, sem Marsi Anikónak nem volt fontos, hogy jogi úton is lezárják a kapcsolatot.

"El fogunk válni, ha az valamiért fontos lesz. Az, hogy férjhez menjek, menyasszony legyek, nagyon fontos volt. Az, hogy legyenek gyerekeim és a férjemtől szülessenek, az is nagyon fontos volt. Az viszont, hogy papírom legyen arról, már nem élünk együtt, nem fontos. Talán lesz majd olyan pillanat, amikor az fontos lesz" – nyilatkozta korábban Marsi Anikó, akinek az életébe váratlanul lépett be Gyarmati Gábor, akivel korábban csak látásból, hallomásból ismerték egymást. Ebből az ismeretségből alakult ki egy olyan, mindent elsöprő szerelem, ami felülírt mindent.

Eljött az idő, hogy Anikó és Palik László hivatalosan is elváljon egymástól, a Bors értesülései szerint ez a procedúra már meg is történt, amit Marsi Anikó is megerősített.

- mondta Tények műsorvezetője.

Forrás: https://www.instagram.com/marsianiko_official/

"Tele vagyok energiával és tervekkel, ha akarnám sem tudnám titkolni, hogy jól érzem magam most a bőrömben. Hiszek a csodákban, és nem zárkózom el semmi elől, amit a jövőben hoz számomra az élet.

Annak külön örülök, hogy a múltat is úgy tudtuk lezárni, hogy nincsen felesleges feszültség az életünkben, és nyugalomban élhetjük a mindennapokat. Azt hiszem, ennél több nem is kell" - tette hozzá a Borsnak.