A NASA megcsinálta: sikeresen eltérítettek egy aszteroidát - videó

Felvétel a Dimorphos kisbolygóról
Felvétel a Dimorphos kisbolygóról
Vágólapra másolva!
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) DART nevű űrszondája hétfőn az első bolygóvédelmi teszt keretében 22 500 kilométer/órás sebességgel nekiütközött a Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphos aszteroidának, hogy megváltoztassa annak pályáját.
Vágólapra másolva!

- mondta el sajtótájékoztatóján a misszió irányításáért felelős Elena Adams. Bejelentését tapsvihar fogadta.

A művelet célja az volt, hogy kiderítse: képesek vagyunk-e megakadályozni, hogy egy kozmikus objektum elpusztítsa a földi életet.

A NASA élőben közvetítette a becsapódást, amelyre a tervezett időpontban, magyar idő szerint 00.14-kor került sor. A tesztet egy, a DART által a helyszínre szállított kamera, a Hubble és a James Webb űrteleszkóp, valamint földi obszervatóriumok is figyelemmel követték.

A tudósok várakozása szerint az ütközés nyomán kráter keletkezett a Dimorphos felszínén, és törmelékzuhatag távozott az űrbe, a DART pedig teljesen megsemmisült.

Azonban a legfontosabb, hogy a becsapódás miatt megváltozik az aszteroida pályája.

Néhány hónapot kell várni arra, hogy kiderüljön: valóban így történt-e, és mekkora mértékű a változás.

A teszt során azért döntöttek az aszteroida eltérítése, nem pedig felrobbantása mellett, mert szakértők szerint ez jobb megoldás, ha elég idő van rá. Ugyanis éles helyzetben, robbantás esetén törmelékeső zúdulhatna a Földre.

A Double Asteroid Redirection Test (DART) nevű űrhajó tavaly novemberben indult útnak Kaliforniából a 800 méter átmérőjű Didymos, valamint a körülötte keringő, kisebb Dimorphos felé. A misszió költsége 325 millió dollár volt.

A DART űrhajó illusztrációja Forrás: NASA/Johns Hopkins APL

A kisbolygópáros nem jelent veszélyt a Földre, mivel a Nap körül kering, és a Földet legfeljebb 11,2 millió kilométerre közelíti meg. A NASA azonban fontosnak tartotta, hogy még az előtt elvégezzen egy ilyen kísérletet, mielőtt tényleg szükség lenne rá. A két kisbolygó eltörpül a Chicxulub aszteroida mellett, amely mintegy 66 millió évvel ezelőtt csapódott a Földbe, eltörölve annak felszínéről a flóra és a fauna háromnegyedét, a dinoszauruszokat is beleértve.

A DART űrszondát 2021. november 24-én indították útjára a kaliforniai Vanderberg űrbázisról a SpaceX Falcon-9 rakétájával. Az üdítőautomata nagyságú, 570 kilogrammos szonda 10 hónap alatt tette meg a 11 millió kilométert, hogy összeütközzön a 160 méter átmérőjű, 5 milliárd kilogrammos Dimorphos aszteroidával.

Az aszteroida felszíne közelről Forrás: MTI/AP/ASI/NASA

A két aszteroidát két évtizede fedezték fel. A páros először az "ikrek" (Didymos) nevet kapta, később a kisebb aszteroidát Dimorphosnak nevezték el, aminek jelentése "kettős alak", és arra utal, hogy ez az első égitest, amelyet az emberiség két formában fog megismerni: a becsapódás előtt, ahogy a DART látja, és ahogyan majd az Európai Űrhivatal (ESA) Héra missziója fogja látni néhány évvel később.

Kutatók azt remélik, hogy az ütközés következtében 10 perccel lerövidül a Dimorphos keringési ideje a Didymos körül, de már 73 másodperces változást is sikernek tartanának.

Jelenleg a Dimorphos 11 óra és 55 perc alatt kerüli meg a Didymost. Egy több millió kilométerre lévő égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályája biztonságossá váljon.

Felvétel a Dimorphos kisbolygóról Forrás: NASA

Azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek a Föld számára.

A kutatók jelenleg nem tudnak egyetlen olyan kisbolygóról sem, amely a belátható időn belül a Földnek csapódhatna, ám 27 ezer aszteroidát azonosítottak bolygónk közelében, és ezek közül több mint 10 ezernek az átmérője meghaladja a 140 métert. Ezen kívül lehet még számos olyan apró égitest, amelyet eddig nem észleltek.