Óriási fájdalmakkal került kórházba Gáspár Bea

Gáspár Bea / Hal a tortán
Vágólapra másolva!
Közel két hónapja került kórházba idegbecsípődéssel Gáspár Bea, és bár a gyors kezelésnek köszönhetően jobban lett, bármikor visszatérhetnek a fájdalmai.
Vágólapra másolva!

Augusztus közepén lett rosszul a Hal a tortán forgatásáról hazaérkezve Gáspár Bea. Olyan óriási fájdalmai voltak, hogy férjével a kórházba siettek segítségért, ahol infúziót és gyulladáscsökkentő gyógyszereket kapott, miután kiderült, idegbecsípődése van. A lábát sem tudta emelni, alig tudott mozogni, de a kezeléseknek köszönhetően helyre jött.

Forrás: Gáspár Bea / Hal a tortán

"A napokban vettem észre, hogy újra fájdogál. Sajnos nem tudtam elmenni MR-vizsgálatra, mert az orvosom beteg lett. Amint meggyógyul, majd én is helyre jövök. Igyekszem vigyázni magamra, nem csinálok megterhelő dolgokat, és nem emelek nehezet, de mindettől függetlenül ugyanúgy élek, mint eddig bármikor.

Évek óta kell nekem ezzel együtt élnem, de legutóbb olyan szinten jött elő, amire soha nem gondoltam, hogy létezik ilyen fájdalom" - mesélte a Borsnak.