Elárulták a Párharc győztesei, hogy mihez kezdenek a többmilliós nyereménnyel

Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória a Párharc döntőjében
Vágólapra másolva!
Véget ért a TV2 páros vetélkedője, a Párharc, amelyet Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória nyertek. Nyilatkoztak a győzelmük után, elmondták azt is, hogy mihez kezdenek a nyereményükkel.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, drámai küzdelem után Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória nyerték a Párharc idei évadát, ezzel egy ötmillió forint értékű utazásra is elmehetnek.

"Egy ötmillió forintos luxusutazást nyertünk, és egy Bali-Vietnám túrát tervezünk Krisszel. Ha minden jól megy, július közepén utazunk majd 3-4 hétre, hogy mindenre legyen időnk. Már nagyon várjuk!" – árulta el Viczián Viktória a Ripostnak.

Somhegyi Krisztián és Viczián Viktória a Párharc döntőjében Forrás: TV2

"Soha nem éreztem még ilyet, mint most Krisztián mellett. Szokták mondani, hogy ha megtaláljuk az igazit, azt tudni fogjuk... Én nem hittem ebben, egészen addig, míg be nem toppantunk egymás életébe... Már az elköteleződésről is másképp gondolkozom. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy valakinek majd igent mondok, de Krisztiánnak tudom, hogy boldogan kimondanám" – mondta még a kapcsolatukról.