Vágólapra másolva!
A Hír TV Radar című műsorában a riporter Csiszér Erika Szász Mátéval többek között Suhajda Szilárdról beszélgetett. A biológus elmondta, a Mount Everesten eltűnt magyar hegymászónak és kollégájának, Klein Dávidnak korábban ő segített elmagyarázni, milyen elképesztő folyamatok zajlanak le az emberi szervezetben, ezeket pedig most a beszélgetés során is elárulta. Szász Máté azt is hozzátette, hogy Suhajda tudta, hogy a "halálzónában" az a furcsa, ha az ember életben marad, és a biológus arról is beszélt, hogy miért nem fordulhatott vissza az agyi ödémában szenvedő magyar hegymászó.