Folytatódik a vérfürdő a digitális kriptopénzek piacán

Bitcoin illusztráció
Vágólapra másolva!
Az elmúlt bő fél év alatt szó szerint vagyonok váltak semmivé itt. Igazuk volt azoknak, akik csak egy hatalmas digitális piramisjátéknak tartották az egészet?
Vágólapra másolva!

A nyílt forráskódú digitális fizetőeszközökre, az úgynevezett kriptovalutákra sokáig úgy tekintettek, mint olyan technológiákra, amelyek alternatívái lehetnek a hagyományos fizetőeszközöknek. Kezdetben rengetegen meg voltak győződve arról, hogy ezek, illetve a mögöttük lévő úgynevezett blokklánc eljárás hamarosan a mindennapok szerves részévé válik.

Jelenleg nem a legjobb befektetés a kriptovaluta. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azonban jó ideje már teljesen világosan látszik, hogy a kriptovaluták sokkal inkább csak újfajta befektetési eszközök, amelyeket a tőzsdei részvényekhez hasonlóan adnak-vesznek. Az árfolyamot pedig a piaci szereplők különféle úton-módon próbálták meg befolyásolni, manipulálni a saját céljaik érdekében. Több ilyen digitális pénzt is létre hoztak, amelyek közül a mai napig a 2009-ben megalkotott Bitcoin számít a legnagyobbnak.

Általános szabályként mondhatjuk, hogy még mindig szinte az egész szektor a Bitcoint követi, az van a legnagyobb befolyással az egész ágazatra.

2021 novemberében minden rózsásnak tűnt, hiszen a kriptovaluták össz piaci kapitalizációja elérte a 2900 milliárd dollárt (1 100 000 milliárd forint). És úgy tűnt, hogy minden rózsaszín, hiszen az árfolyamok jellemzően felfelé törtek, azaz egyre többen és többen akartak beszállni ebbe a fantasztikusnak tűnő üzletbe. Egyre másra bukkantak fel az önjelölt befektetési guruk, akik azt bizonygatták, hogy a Bitcoin és a tárasaik jelentik a passzív jövedelem kulcsát. Tehát azzal kecsegtettek, hogy ha valaki vesz kriptovalutát, akkor onnantól már hátradőlhet és az életben nem lesz semmi gondja. Ebben a vásárlásban pedig ők természetesen rengeteg segítséget nyújtanak, nyilván nem ingyen.

Az ígéret az volt, hogy a számítógépes algoritmusokon alapuló háttérnek köszönhetően a kriptovalutákra nem hatnak a szokásos piaci folyamatok. Olyan erős a technológia, és annyi előnyös tulajdonsága van, ami miatt már önálló entitásként is megállja a helyét, és képes függetleníteni magát a negatív külső körülményektől.

Összeomlás

Mára azonban kiderült, hogy mindez hazugság volt! A szél megfordult, és hirtelen tömegek vesztették el a bizalmukat a kriptovalutákban, és menekítették pénzüket biztonságosabbnak vélt fundamentumokba.

Az elmúlt bő hat hónap alatt ugyanis 886 milliárd dollárra csökkent a piaci kapitalizáció, ez pedig azt jelenti, hogy ilyen rövid idő alatt 2014 milliárd dollárnyi virtuális pénz vált semmivé.

Ennek nagyságrendjéről csak annyit, hogy 2021-ben a magyar éves nemzeti össztermék 155 milliárd dollárt tett ki.

Az elmúlt fél évben több, mint 50%-ot zuhant a Bitcoin értéke. És ennél szinte csak rosszabban teljesítő kriptovaluták vannak. Forrás: Origo

Több fekete nap is volt az évben, amelyek közül az egyik egy szombati napra esett. 2022. június 18-án délelőtt, rövid idő alatt 7,4 százalékot vesztett a Bitcoin az értékéből, ezzel együtt csak 2022-ben 40 százalékot esett az árfolyama. 19 000 dolláron állt ekkor, ahonnan nézve iszonyú messzinek tűnik a 61 374 dolláros csúcs. Ez pedig sokak számára egy tragédia, hiszen tömegek veszítettek óriási összegeket. Komplett egzisztenciák pukkadtak ki, hosszú idők megtakarításai váltak kámforrá rövid idő alatt.

Az okok

Minden jel arra utal, hogy a befektetők, pénzügyi szereplők egyszerűen nem találták és találják elég stabilnak a kriptovalutákat. Tehát most, hogy a globális nemzetközi gazdasági kilátások borússá váltak a koronavírus járvány, az ukrajnai háború és az energiaválság miatt, biztonságosabbnak ítélt eszközökbe menekítik a pénzüket. És emiatt egy pillanatig sem lehet őket hibáztatni, hiszen a jelenlegi állapotában az egész kriptovaluta univerzum számos sebből vérzik. Összegyűjtöttük a Bitcoinnal kapcsolatos legnagyobb problémákat, amelyek jól jelzik, hogy mi is a baj ebben az iparágban.

Használhatóság

Már több, mint 12 éve, hogy megjelent a Bitcoin, ami a számítástechnikában történelmi korszakokkal ér fel. Ehhez képest még mindig ott tartunk, hogy még a legnépszerűbb, legelterjedtebb kriptovaluta sem használható egyszerűen. Nem mehet be egy boltba vagy étterembe az ember, hogy ily módon fizessen, nem egyenlítheti ki vele a hotel- vagy taxiszámláját. Bitcoin ATM-ek világszerte jóval ritkábban fordulnak elő, mint hagyományos bankautomaták. Tehát hiányoznak azok a fundamentumok, amelyeknek köszönhetően valóban elterjedhetne a mindennapokban ez az eljárás.

Biztonság

A befektetőket mindig azzal nyugtatgatták, hogy a blokklánc technológia miatt a kriptopénz rendkívül biztonságos, hogy nem lehet "ellopni". Az elmúlt néhány hónapban viszont jó pár olyan eset történt, amely alapjaiban rengette meg a digitális pénzekbe vetett bizalmat. Előfordult, hogy hekkerek mégis loptak kriptovalutát, illetve arra is akadt példa, hogy a kriptotőzsdék üzemeltetői csapolták meg a betétesek számláit. Ez pedig érthetően sokak kedvét elvette ettől az egésztől

Hardverproblémák

A Bitcoin bányászatához, és így a blokklánc struktúra fenntartásához elképesztően erős, és döbbenetesen drága hardverekre, konkrétan videókártyákra van szükség. Tehát ha valaki "be szeretne szállni" a Bitcoin bányászat bizniszbe, az óriási anyagi ráfordítást igényelt, ami miatt sokan elfordultak az egész technológiától.

Energiagondok

Itt kell megemlíteni azt is, hogy mostanra elképesztően energiaigényessé vált a Bitcoin működtetése. Ez egyrészt döbbenetesen drágává tette a bányászatot, másrészt pedig sokakban ellenérzést keltett pusztán a környezetszennyező mivolta miatt. Mindez pedig azt eredményezte, hogy sok potenciális befektető megrettent a kriptopénzektől, hiszen nem akarta olyasvalamibe tenni a pénzét, amelynek a fenntartása egyre drágább, és amelyet egyre nagyobb gyűlölet övez.

Okos emberek kemény szavai

Nem erősítette a kriptovaluták iránti bizalmat, hogy hiteles és befolyásos üzletemberek fejtették ki ellenérzésüket a technológiával kapcsolatban. A napokban éppen Bill Gates, a Microsoft egykori elnöke, a világ egyik leggazdagabb embere fejtette ki, hogy bolondnak tartja azokat, akik mondjuk Bitcoinba ruháznak be.

Hatás az IT piacra

Korábban esett szó arról, hogy a technológia fenntartásához drága hardverekre, a Bitcoin esetében például igen erős videókártyákra van szükség. De akadt olyan rivális megoldás, a Chia, amely az adattárolók szabad kapacitását használta minderre. Mindenesetre tény, hogy azzal, hogy az ilyen digitális valuták árfolyama nagyot zuhant, sokaknak már egyszerűen nem éri meg ezekkel foglalkozni, pláne a mai energia árak mellett. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a világ számos országában egyszerűen betiltották, vagy korlátozták ezek bányászatát vagy kereskedelmét.

Ez az EVGA GeForce RTX 3090 FTW3 videokártya például jelenleg közel 900 000 forintba kerül, de ha kipukkad a "bányászlufi", sokkal lejjebb mehet az ára. Forrás: EVGA

Emiatt pedig sokan arra kényszerültek anyagi vagy egyéb külső okok miatt, hogy elhagyják ezt a területet, azaz felszámolják a bányászgépeiket, bányászfarmjaikat, és megpróbáljanak ezekből valahogy pénzt csinálni. Tehát piacra dobják a már említett komponenseket, ami alapvetően fordítja meg a trendeket. A korábbi hiánygazdaság után, ennek következtében túlkínálat lép fel ebben a szektorban.

Ez pedig az árak radikális csökkenését eredményezi, ami egyben azzal is jár, hogy maguk az asztali vagy hordozható számítógépek is olcsóbbak lesznek.

Mindez megdobhatja a konzol- és játékpiacot is, hiszen az alkatrészhiány miatt sokan egyszerűen nem tudtak új PlayStation vagy Xbox konzolt vásárolni, ami értelemszerűen a szoftverek eladására is rossz hatással volt. Azonban a trendek változásával e téren is pozitív fordulat köszönhet be.

Itt érdemes egyébként odafigyelni, mert azok a kriptobányászok, akik megunták a dolgot és kiszállnának a piacról, már most tömegével adják el a bányászgépekben agyonhajtott videokártyákat, ezért, mielőtt egy használt videokártyát megveszünk, érdemes azt bevizsgáltatni. Ellenkező esetben könnyen beleszaladhatunk egy túlhajszolt kártyába, ami aztán akár napokon belül elfüstölhet a gépünkben. Rosszabb esetben más komponenseket is használhatatlanná téve.

Lesz visszatérés?

Azok mellett, hogy "tartani kell a pozíciókat, volt már ilyen", egyre erősödnek azok a vélemények, amelyek szerint a Bitcoin és a hozzá hasonló kriptavaluták sosem fogják beteljesíteni azt a sorsot, amelyet szántak nekik. Nem lesz belőlük egy dollárhoz vagy jüanhoz hasonló, mindenhol elismert és elfogadott pénz. Hanem megmaradnak a spekulánsok játékszerének, a geekek hobbijának, és egy rendkívül kockázatos befektetési eszköznek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!