Bedrogozva, eltiltás ellenére vezetett, majd néhány hét múlva lopott is egy salgótarjáni férfi

Vágólapra másolva!
Több évnyi börtön, és vagyonelkobzás várhat arra a 25 éves salgótarjáni férfira, aki tavaly nyáron rövid időn belül négy bűncselekményt is elkövetett.
Vágólapra másolva!

A férfivel szemben két vezetéstől eltiltó határozat is hatályban volt, amikor 2021. július 1-én egy forgalomból kivont motorral közlekedett Salgótarjánban, ahol a rendőrök ellenőrizték.

Mivel összefüggéstelenül, zavarosan beszélt, vér- és vizeletmintát vettek tőle, a szakértői vizsgálat eredménye pedig igazolta, hogy drogozott.

Ugyanez a férfi még abban a hónapban egy társával felfigyelt arra, hogy egy salgótarjáni cég használaton kívüli, lapos tetejű épületein tetőszegő horganylemezek vannak. A két férfi elhatározta, hogy ellopja őket. Július 26-án a kerítésen keresztül

bemásztak a telephelyre, majd az egyik épület tetején megkezdték a horganylemezek felszedését.

A horganyt a férfi egy lemezollóval tépte fel és vágta el, társa pedig összehajtogatta és egy zsákba pakolta őket. Ezután a lemezeket egy fémátvevőhelyen értékesítették. Ezután még négyszer visszajártak további lopás céljából.

Összesen 132,5 kg horganylemezt loptak el, amelyért 63.766 forintot kaptak.

A lopott horganylemezek 596.577 forintot értek.

Forrás: Police.hu

A férfi ellen az ügyészség eltiltás hatálya alatti vezetés, bódult vezetés, kábítószer birtoklása, és lopás miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását, emellett közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését, a tulajdonos által bejelentett 560.483 forint polgári igény és a nyomozás során keletkezett 268.435 forint bűnügyi költség megfizettetését, illetve a próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetése végrehajtásának elrendelését indítványozva.

2 év 8 hónap szabadságvesztés, 3 év közügyektől eltiltás és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás várhat rá,

amennyiben beismerő vallomást tesz.

Az ügyben a salgótarjáni bíróság dönt - írja az Ügyészség oldala.