Világosan kiderült, hogy miért fogadta el a baloldal az antiszemita, új Jobbik-elnököt

Gyöngyösi Márton, Jobbik,  EP választás, 2019 Európai Parlament, EP2019
Vágólapra másolva!
Semmilyen morális tartása nincsen már a balliberális sajtónak sem, amely ugyanúgy asszisztál Gyöngyösi Márton pártelnökké válásához, semmilyen morális szempont nem merül fel bennük, ez is azt mutatja, hogy a balliberális sajtó bármennyire is próbálja elhitetni magáról, hogy független, valójában politikai szereplőként viselkednek, a balliberális pártok elvárásait hajtják végre - minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Origónak annak kapcsán, hogy a baloldali propagandaoldalak teljesen elfeledkeztek az új Jobbik-elnök antiszemita múltjáról.  
Vágólapra másolva!

Hosszú cikkekben írnak róla, interjúkat készítenek a Jobbik frissen megválasztott elnökével a baloldali propagandalapok,a gyakorlatilag már nem létező párt jövőjéről és terveiről kérdezgetik, a múltját viszont csak szőrmentén említik mind a Jobbiknak, mind Gyöngyösi Mártonnak, és akkor is mosdatni próbálják botrányos antiszemita, holokauszttagadó kijelentései miatt. Annak ellenére is, hogy korábban épp az ellenkezőjét tették, hosszas cikkekben értekeztek Gyöngyösi Márton vállalhatatlan megnyilvánulásairól.

Gyöngyösi Mártont többek között azért nem támadja a baloldal, mert később össze akarnak fogni vele Fotó: Polyák Attila - Origo

Minden európai országban vállalhatatlan lenne Gyöngyösi

- minderről már Deák Dániel beszélt az Origónak. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a jobbikos politikus antiszemita és rasszista kijelentéseiről híresült el, emellett még Ukrajnából is kitiltották, amiért népszavazási megfigyelőként legitimálta a Krím-félsziget elcsatolását Ukrajnától. Mindezek fényében felfoghatatlan, hogy hogyan asszisztálhat ehhez a személyhez a baloldal, miért nem tiltakoznak vele szemben - tette hozzá.

Deák szerint az egyetlen magyarázat a hatalom megszerzésének a vágya lehet, hiszen az április 3-i történelmi vereség után is még abban gondolkodnak a baloldalon, hogy összefognak a következő választásra.

Gyurcsány Ferencnek kedvez Gyöngyösi megválasztása Fotó: Csudai Sándor - Origo

Nincs már tartása a baloldali sajtónak

Semmilyen morális tartása nincsen már a balliberális sajtónak sem, amely ugyanúgy asszisztál Gyöngyösi Márton pártelnökké válásához, semmilyen morális szempont nem merül fel bennük. Ez is azt mutatja, hogy a balliberális sajtó bármennyire is próbálja elhitetni magáról, hogy független, valójában politikai szereplőként viselkednek, a balliberális pártok elvárásait hajtják végre - fejtette ki Deák Dániel.

Mindenesetre Gyöngyösi Márton könnyen egy felszámolóbiztos lehet csupán, a terhelt múltja lehetetlenné teszi, hogy erősítse a Jobbikot, inkább további gyengülésre lehet számítani. Ez Gyurcsány Ferencnek kedvez, hiszen egy újabb konkurens formációt végzett ki, így végleg maga alá tudja gyűrni a teljes ellenzéki térfelet - zárta az elemző.