Többen is megsérültek egy figyelmetlen sofőr miatt Békéscsabán

Vágólapra másolva!
Későn vette észre a közlekedési táblát, így nem adott elsőbbséget egy teherautósnak egy autós Békéscsabán. Összeütköztek, miközben az egyik autó sodródni kezdett, és elütött egy biciklist, aki súlyosan megsérült.
Vágólapra másolva!

Március 1-én 8 óra után nem sokkal történt a baleset. Egy autós a Franklin utcából érkezett a Kolozsvári utcai kereszteződéshez, ahol nem adott elsőbbséget egy neki jobbról érkező kisteherautónak, így összeütköztek. Mindkét kocsi kidodródott.

A kisteherautó elütött egy biciklist.

A nő súlyos, a teherautó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. Az autó sofőrje kihallgatásán elismerte a felelősségét, éd hozzátette, hogy későn vette észre a megállásra kötelező közlekedési táblát. Mire fékezett, már begurult a kereszteződésbe.

Forrás: Police.hu

A békéscsabai rendőrök a férfit

közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítják.

A vizsgálatokat befejezték, az iratokat július 5-én elküldték az ügyészségnek - írja a Police.hu.