Pénzért megverte és zsarolta ismerősét egy miskolci férfi

Vágólapra másolva!
Zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt felelhet az a miskolci férfi, aki brutálisan elvert egy embert a saját otthonában.
Vágólapra másolva!

A férfi november 22-én, este átment az ismerőséhez és megverte.

Többször fejen rúgta és megütötte,

miközben azt követelte, hogy utaljon át neki 2 ezer eurót.

Azt mondta neki, hogy addig nem fogja kiengedni a házból, amíg nem kapja meg.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fenyegetés hatására az áldozat utalt a támadójának. A férfi ezek után elmenekült, de magával vitte az ismerőse telefonját, bankkártyáját és 60 ezer forint készpénzt is. A bíróság többek között a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye miatt december 25-ig letartóztatta a férfit. A végzés nem végleges – írja a Miskolci Törvényszék.